
Kiderült, kitől tanulta meg Elon Musk használni a láncfűrészt
Donald Trump és Elon Musk láncfűrésszel esett neki az amerikai kormányzatnak, drasztikusan csökkentik a szövetségi kiadásokat, a közalkalmazottak számát és a gazdaságot szerintük gúzsba kötő szabályozásokat. Volt kitől tanulniuk, Javier Milei argentin elnök már egy éve ez csinálja – nem kis sikerrel.

Mileinek is megvan a saját Trumpja és DOGE-a Federico Sturzenegger deregulációs miniszter személyében és az általa irányított minisztériumban. Működésük eredményeképpen felére, nyolcra csökkentették a tárcák számát, leépítették az oktatási, a kulturális, a munkaügyi, a nemek közötti egyenlőséggel, sokszínűséggel és szociális fejlesztéssel foglalkozó minisztériumokat.
A közszférában dolgozók száma tavaly 10 százalékkal csökkent, közel 40 ezer munkahelyet szüntettek meg. A felvételi tilalom mellett alkalmassági tesztekkel mérik fel, el kell-e bocsátani az adott közszolgát, de az eddigi eredmények biztatók, decemberben a résztvevők 96 százaléka megfelelt a vizsgán.
Elon Musk rendszeresen találkozik az argentin elnökkel
A Reuters helyszíni tudósítása szerint Musk az elmúlt hónapokban rendszeresen találkozott az argentin Trumpnak becézett Mileijel, akit az egekig magasztal a megszorításokért. Az argentinok és a szakszervezetek ugyan tömegtüntetéseken tiltakoztak az elnök sokkterápiája ellen, és szegénysorba süllyedt a lakosság fele, de tény az is, hogy vannak a politikának jelentős eredményei.

Jelentősen lassul a hírhedten magas infláció, és az argentin peso a tavalyi év második felében erősödött a párhuzamos piacokon, amelyeket a legtöbben használnak a szigorú deviza-ellenőrzés megkerülésére. A peso reálértékben háromszor erősebb lett, mint amilyen 2023 közepén volt, de ez felfelé nyomta az áruk relatív költségét, és az argentinok kénytelenek külföldön vásárolni.
A gazdaság is kezd kilábalni a recesszióból. Bár a GDP 2024 harmadik negyedévében 2,1 százalékkal zsugorodott éves összehasonlításban, a Santander elemzői szerint a gazdaság biztató jeleket mutatott, és a javulás az idén is folytatódik.
Előrejelzésük szerint a 2023-ban még 211 százalékos éves infláció 2025-ben 30 százalék alá esik, a gazdaság pedig több mint 4 százalékkal bővül majd.
Javier Milei ugyanazt akarja, mint Donald Trump
Bár Argentína nem az Egyesült Államok, különösen a gazdasági helyzetet illetően állnak a spektrum két szélén, a brit hírügynökség szerint egy dologban teljesen egyforma a két kormányzat: erős ellenszenvvel viseltetik az általa képviselt apparátus iránt.

El akarjuk távolítani az államot az útból
– hangsúlyozta Sturzenegger, aki úgy véli, Milei segíthetett Musk gondolatainak kialakulásában. „Sokat beszélgettek Trump megválasztása előtt, szerintem így érlelődhetett meg a DOGE gondolata” – mondta.
Musk a szövetségi kormányzat munkahelyeinek a háromnegyedét próbálja leépíteni, Milei viszont
- a lakbérszabályozással,
- az elektromos járművekkel,
- a mezőgazdasági exportadókkal,
- a generikus gyógyszerekkel
kapcsolatos bürokráciát vette célba, hogy ösztönözze a nagyobb versenyt és lenyomja az árakat.
Szociálisan ő is konzervatív, csökkentette a sokszínűséggel foglalkozó szervek és az ingyenkonyhák finanszírozását, bár megemelte a legszegényebbek közvetlen kifizetéseit, ami hozzájárult a tiltakozások és a közharag mérsékléséhez.
A felmérések azt mutatják, hogy
az argentin elnöknek sikerült is maga mögé állítani a népet:
tavaly júliusban a megkérdezettek 43, idén januárban 47 százaléka támogatta a politikáját. Ebben is hasonlít hozzá Trump, a CBS közvélemény-kutatása szerint 53 százalék helyesli, 47 nem az eddigi tevékenységét – igaz, 66 százalék szerint nem tesz eleget az árak csökkentése érdekében, pedig ez volt az egyik legfontosabb kampányígérete.





