
Meglepő lendület: 2,2 százalékkal bővült a cseh gazdaság az első negyedévben
A vártnál gyorsabb ütemben nőtt a cseh gazdasága 2025 első negyedévében: a frissített adatok szerint éves összehasonlításban 2,2 százalékos volt a GDP-növekedés. A növekedést főként a háztartások fogyasztásának élénkülése húzta, miközben az export és az állami kiadások is hozzájárultak a pozitív eredményhez.

A Cseh Statisztikai Hivatal pénteken tette közzé a pontosított adatokat, amelyek meghaladják az április végén közölt előzetes 2 százalékos becslést.
A negyedéves összevetésben is javulás történt: a korábban várt 0,5 százalék helyett 0,8 százalékos növekedést mértek.
A gazdaság élénküléséhez elsősorban a lakossági fogyasztás 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá, míg a kormányzati kiadások 1,9 százalékkal nőttek. A külkereskedelmi mérleg 140,8 milliárd koronás többlettel zárta a negyedévet, ami 3,3 milliárddal több az egy évvel korábbinál. Az export 3,6 százalékkal, az import pedig 4,6 százalékkal bővült éves szinten.
„Az első negyedéves adatokat a kormányzati kiadások visszafogták, a külkereskedelem hatása viszont semleges volt” – nyilatkozta Vladimír Kermiet, a statisztikai hivatal szakigazgatója.
Végre visszakapta a lendületét a cseh gazdaság?
A CTK hírügynökség által megkérdezett elemzők pozitívan értékelték az adatokat, és többen arra számítanak, hogy a gazdaság éves szinten is túlteljesítheti a 2 százalékos növekedést. Ez lenne a legjobb éves teljesítmény a 2022 második negyede óta, amikor utoljára hasonló dinamikát mutatott a gazdaság.
Trónfosztás: új leggazdagabb embere van Csehországnak, egész Kelet-Európa őt irigyli – ennyire pörög a fegyverbiznisz
A katonai eszközbeszerzéseket lovagolta meg a 32 éves mágnás. Strnadnak 17,1 milliárd dolláros vagyona van, szemben Renata Kellnerova 16,8 milliárd dollárjával.
Ajánlott videók



