
Meglepő: a Wizz Air már nemcsak Magyarország, hanem Románia nemzeti légitársasága is – Váradi József váratlanul megörvendeztette a románokat
Váradi József, a budapesti székhelyű diszkont-légitársaság vezérigazgatója a HotNews.ro hírportálnak nyilatkozva hangsúlyozta, bár a Wizz Air Romániában jelenleg is piacvezetőnek számít, de még tovább erősítenék pozíciójukat, mivel az ország számukra stratégiai szempontból a legfontosabb piacok közé tartozik Európában.

Ennek érdekében 11 új géppel tervezik bővíteni a vállalat romániai flottáját, ezzel két-három éven belül 50-re nőne az ottani géppark, és a jövőt illetően is nagy terveik vannak keleti szomszédunknál. Új munkahelyeket is teremtenének, a vezérigazgató egyenesen úgy fogalmazott, hogy ők „Románia de facto nemzeti légitársasága”.
Új úti célokkal is fog bővülni a kínálatuk, ezek között lehetnek távolabbi városok, ahová akár 7-8 óra az út, de továbbra is főként Európára és a Közel-Keletre koncentrálnak.
A cégvezető a papíralapú repülőjegyek kapcsán elmondta, utasaik több mint 90 százaléka már kizárólag online jeggyel közlekedik, így csak idő kérdése, hogy mikor szűnik meg végleg a nyomtatott jegy, bár a kivezetésre pontos dátumot egyelőre nem tudott megjelölni.
A Wizz Air Romániában: drágábbak lettek a repülőjegyek
Az áremelkedéseket illetően Váradi József elismerte, hogy sok más termékhez hasonlóan a repülőjegyek ára is nőtt, de a drágulás esetükben jóval kisebb mértékű volt, mint amit mondjuk a szállodákban, éttermekben vagy akár az élelmiszerek esetében tapasztalhattunk, az energiaárakról és a lakhatás költségeiről nem is beszélve.
Megjegyezte, az emberek a dráguló jegyárak ellenére is szívesen utaznak, csak a romániai piacot figyelembe véve 15 százalékos növekedés tapasztalható a jegyeladások terén a tavalyi évhez képest.
A Wizz Air vezérigazgatója arról is beszélt, hogy bár a közelmúltban súlyos gondot okoztak az európai légi közlekedésben az állandó késések, a szakemberek szerint pedig az idei nyár is káoszt hozhat, az ő gépeik 80 százaléka időben érkezik, ami a többi légitársasággal összevetve is jó aránynak számít, járatot törölniük pedig szinte soha nem kell.
Váradi József ugyanakkor elmondta, az igazi próbatétel majd csak most következik, jön a nyári szezon, a forgalom jelentősen nőni fog, a repterek pedig továbbra is folyamatos szakemberhiánnyal küzdenek. A légitársaság különböző intézkedésekkel készül az esetlegesen felmerülő problémákra, de egyelőre minden zökkenőmentesen működik.
Sok területen hasznos a mesterséges intelligencia, de az embert nem fogja mindenhol kiváltani
A beszélgetésben a mesterséges intelligencia alkalmazása is szóba került. Ennek kapcsán Váradi József közölte, hogy számos területen alkalmazzák a technológiát, például a pénzügyeknél vagy más olyan napi operatív feladatoknál, ahol nagy mennyiségű adatot kell rövid idő alatt feldolgozni, ebben a mesterséges intelligencia mindenképpen hatékonyabb az embernél.
Megjegyezte, hogy az utasokkal való kommunikációhoz évek óta használnak csetbotot, és ezen a téren a jövőben is kiemelt szerep fog hárulni a mesterséges intelligenciára, teljesen viszont aligha váltja majd ki a program a hús-vér ügyfélszolgálatosokat, mivel mindig akadnak olyan problémák, amelyek megoldásához valódi emberek közreműködésére lesz szükség.





