
Csúcsfizetésért marad Szaúd-Arábiában Cristiano Ronaldo
Bár korábban úgy tűnt, Cristiano Ronaldo bő két év után távozhat Szaúd-Arábiából, állítólag többek közt a FIFA Klubvilágbajnokságon szereplő brazil Botafogo is szerette volna leigazolni, végül az ötszörös aranylabdás futballista úgy döntött, marad az Al-Nasszr csapatánál. Ronaldo új szerződése 2027-ig szól a szaúdi gárdánál, a kontraktus aláírását csütörtökön délután jelentették be a közösségi médiában.

„Új fejezet kezdődik, a szenvedély és az álom változatlan. Írjunk együtt történelmet” – fogalmazott a portugál támadó.
A szerződés anyagi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra, de korábban több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy Ronaldo éves szinten nagyjából 185 millió dollárt tehet majd zsebre, amivel továbbra is ő marad a világ legjobban kereső futballistája és egyben a legjobban fizetett sportolója is.
Résztulajdonos is lehet az Al-Nasszr csapatánál Cristiano Ronaldo
A Marca még az idei év elején írt arról, hogy a csillagászati fizetés mellett egy különleges megoldással is igyekeznek maradásra bírni a veterán gólgyárost. A szaúdi bajnokság legutóbbi szezonját harmadik helyen záró Al-Nasszr a spanyol lap szerint 5 százaléknyi résztulajdont ajánlott Ronaldónak, akinek nyilván a pénz sem elhanyagolható szempont, de még mindig sokkal inkább motiválják a pályán elérhető sikerek, mint a dollármilliók. Azt is többször hangsúlyozta, hogy az edzői pálya nem vonzza, tulajdonosi, klubvezetői szerepet viszont szívesen vállalna visszavonulása után, ezekkel a terveivel is egybecsengene egy ilyen megoldás.
Ronaldo 2022 decemberében igazolt a szaúdi csapathoz, amelyben 111 mérkőzésen 99 gólt szerzett. A legutóbbi idényben 24 alkalommal talált az ellenfelek kapujába, ezzel élen zárt a góllövőlistán.
Az Európa-bajnok futballista 221 válogatott meccsén 138-szor volt eredményes, mindkettő világcsúcsnak számít. A portugálok – Ronaldo vezérletével – ebben a hónapban másodszor hódították el a Nemzetek Ligája megnyeréséért járó trófeát, ősztől pedig a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szerepelnek.





