A kínai autógyártók árháborúja megérkezett Európába is, miután a Szegeden gyárat építő BYD Nagy-Britanniában bemutatta a Seagull brit változatát Dolphin Surf néven 18 650 fontos (9,2 millió forint) áron. Ez még mindig meglehetősen magas ár a kisautóért, ha figyelembe vesszük, hogy a modellt Kínában ennek kevesebb mint harmadáért kínálják.
Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke az autó európai bemutatóján, Rómában arról beszélt, hogy az elektromos átállás következő állomása a kompakt autók lesznek, ahol az átállás lassabb volt, mint az SUV-k körében.
A Dolphin Surf a kontinensen 23 ezer euró alatti áron indul majd.
A BYD a japán piacot is szeretné meghódítani egy újabb, a Dolphinnál is olcsóbb kisautóval, miközben az európai autógyártók is egyre több elektromos autót dobnak a piacra a szegmensben, a Renault 5-től a Citroen e-C3-on át a Skoda Springig. A kínai márkák agresszív árazási stratégiáját pedig az Európai Unió által a kínai elektromos autóra bevezetett vámok is visszafogják – írja a Financial Times.
Ennek ellenére a BYD piaci részesedése idén Európában és Nagy-Britanniában az idei első negyedévben 4,8 százalékra nőtt a tavalyi 2,9 százalékról. Különösen az unióból kilépett, ezért az uniós vámokat nem alkalmazó Nagy-Britanniában nyertek teret a kínai márkák, így
a kontinensre érkező kínai autók harmada a szigetországban köt ki.
A brit online piactér, az Auto Trader adatai szerint január és április között az eladásra kínált új kínai elektromos autók száma a tízszeresére nőtt a tavalyihoz képest, igaz, ez még mindig a piactér mindössze 3 százaléka.
Az árháborút az is fokozhatja, hogy a nyugati autógyártók is egyre inkább a vasfoszfát-technológiát használják kisebb autóikban, ami olcsóbb a korábbi, nikkelt és kobaltot is használó technológiánál. Mindeközben egyre több kínai gyártó épít gyárakat Európában, hogy elkerülje a vámokat, elég, ha a magyarországi BYD-ra gondolunk.
Ma már a Renault és a Volkswagen is kínai szakértelemre és alkatrészekre támaszkodva fejleszt kompakt autókat, melyek jövőre jelenhetnek meg a piacon. Folytatódhat tehát az elektromos és a hagyományos autók árainak közeledése Európában, miközben a BYD a következő 12 hónapban a kontinensen is elérhetővé tenné szupergyors töltési technológiáját.
Egyes kínai autóipari vezetők attól tartanak, hogy az otthoni árverseny Európába is átgyűrűzik, ám ezt az európai–kínai kereskedelmi feszültségek visszafoghatják.
Peking és a kínai autógyártók minimálár bevezetésével váltanák ki az elektromos autókat célzó európai vámokat.
A korábbi tárgyalásokon felmerült a 35 ezer eurós minimálár is, ami gyakorlatilag kiszorítaná az olcsó kínai elektromos autókat az európai piacról.
Azonban a kínai autógyártók már a technológia és a szoftverek terén is fölénybe kerültek nyugati vetélytársaikkal szemben, így a drágább kategóriákban továbbra is versenyképesek maradhatnak az európai piacon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.