A Fitch Ratings új globális prognózisa szerint az idei világgazdasági növekedés gyorsabb lehet a korábban vártnál, de elmarad a tavalyi ütemtől. A hitelminősítő a nemzetközi kereskedelmi feszültségek enyhülésére hivatkozva javította becsléseit, különösen az Egyesült Államok és Kína gazdasági teljesítményével kapcsolatban.
A Fitch londoni központja csütörtökön ismertette frissített előrejelzését, amely szerint a világgazdaság 2025-ben 2,2 százalékkal bővülhet – ez 0,3 százalékponttal jobb, mint az áprilisi becslésük.
Ugyanakkor ez még így is érezhető lassulást jelent a tavalyi 2,9 százalékhoz képest, és elmarad a hosszú távú, 2,7 százalékos átlagnövekedéstől is.
A felülvizsgálat fő oka a Fitch szerint az amerikai–kínai vámháború enyhülése. Bár az elmúlt évek legsúlyosabb kereskedelmi konfliktusáról van szó – a cég szerint a legsúlyosabbról az 1930-as évek óta –, az utóbbi hónapokban mutatkozó „tűzszünet” lehetővé tette a gazdasági előrejelzések javítását.
Ennek jegyében az amerikai GDP-növekedés idei várakozását 1,2 százalékról 1,5 százalékra, míg a kínai gazdaság 2025-ös bővülését 3,9 százalékról 4,2 százalékra emelte a Fitch. Az euróövezetre vonatkozó prognózis is javult: 0,6 helyett 0,8 százalékos éves növekedéssel számolnak.
A globális vámterhek is enyhülni látszanak: az amerikai effektív vámszint (ETR) jelenleg 14,2 százalék, és bár az év második felében 18 százalékra nőhet, még így is jóval alacsonyabb lenne, mint a korábbi előrejelzésekben szereplő 27 százalékos szint.
A Fitch előrejelzése még mindig viszonylag óvatosabb más vezető intézetekhez képest. A Bank of America (BofA) londoni elemzői például 3 százalékos világgazdasági növekedést jósolnak 2025-re a korábbi 2,8 százalék helyett. 2026-ra is fenntartják a 3 százalékos ütemet, míg 2027-re már 3,3 százalékos bővülést várnak.
A BofA szerint a javuló kilátások fő oka szintén Kína: a cég új előrejelzése szerint a kínai GDP 2025-ben 4,7 százalékkal nőhet, míg 2026-ra 4,3 százalékos bővülést valószínűsítenek – mindkettő meghaladja az eddigi becsléseiket.
Mindkét intézet egyetért abban, hogy a vámháborús enyhülés jelentős hatással van a gazdasági kilátásokra. Az eltérő prognózisok inkább az eltérő kockázati megítélésből és óvatossági szintekből fakadnak, semmint a globális trendek különböző értelmezéséből.
Azonnal reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium a Fitch Ratings hitelminősítő ítéletére
A kormány elkötelezett a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása mellett – ezt írta a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a Fitch Ratings péntek este megerősítette a szuverén magyar államadósság besorolását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.