
Trump és Hszi végre felveszi a telefont: a Fehér Ház szerint a héten beszélhetnek
Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök várhatóan még a héten telefonon egyeztethet – közölte hétfőn a Fehér Ház. Ez lenne az első hivatalos kapcsolatfelvétel kettejük között, mióta Trump több mint öt hónapja visszatért a hatalomba. A hírre világszerte megmozdultak a tőzsdék, jellemzően negatív irányba, mivel a befektetők nem számítanak a kínai–amerikai vámháború enyhülésére.

A megerősítés Karoline Leavitt szóvivőtől érkezett, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta:
A két vezető valószínűleg a héten beszél egymással.
A kommunikáció a két világhatalom közötti kiéleződő kereskedelmi konfliktus közepette jöhet létre. Trump a múlt héten újra feszültséget gerjesztett, amikor azzal vádolta Kínát, hogy megszegte a korábbi megállapodást, amely ideiglenesen enyhítette a kölcsönös vámemeléseket.
Felforrósodik a kínai–amerikai vámháború
A politikai helyzetet bonyolítja, hogy az amerikai elnök áprilisi Time Magazin-interjújában azt állította: Hszi hívta őt, ám Peking akkor azt közölte: ilyen telefonbeszélgetés nem történt. Azóta sem volt hivatalos kapcsolat a két államfő között, annak ellenére, hogy Trump rendszeresen emlegeti: egy megbeszélés „küszöbön áll”.
A befektetők idegeit nem nyugtatta meg a bizonytalanság: a világ tőzsdéi hétfőn többnyire gyengültek a két gazdasági nagyhatalom között újra fellángoló feszültségek miatt.
Kiderült, miért akadt ki Kínára Trump: ez állhat a háttérben
A kínai ritkaföldfémek exportjának leállása óriási zavarokat okozhat világszerte. A kérdés napirenden lesz Trump és Hszi a héten várt tárgyalásán is.