Egy járműkategória még mindig van, ahol a Tesla őrzi domináns szerepét: az elektromos SUV-kről van szó, ahol ugyan Elon Musk cége egyetlenegy modellel, az Y-nal képviselteti magát, de még így is tartja állásait a trónkövetelőkkel szemben.
A DataTracker májusi adatai szerint ebből a januárban felfrissített, Y Juniper változatban kapható típusból 24 770 darab kelt el a világ legnagyobb autópiacán, ahol öldöklő verseny zajlik minden egyes megrendelésért, mivel akkora a túlkínálat, amit legfeljebb az árakkal való játszadozás , vagy az export felpörgetése tud hatásosan kezelni.
Nem sokkal marad le a Tesla első számú riválisa, a BYD, amely 24 240 darabot értékesített májusban a helyben Song Plusnak, Európában Seal U-nak nevezett elektromos SUV-jából. A dobogó harmadik fokára képletesen a Geely Xingyue L nevű járműve állhatott fel 21 014 darabbal, ennek az a különlegessége, hogy robbanómotoros változatban kínálják a kínai vásárlóknak.
Bár áprilisban a BYD Song Plus 20 668 darabos teljesítményével maga mögé tudta utasítani a Tesla Model Y-t, a cím megőrzése nem sikerült számára, sőt, kettejük idei első öt havi tusakodása is Tesla fölényt mutat:
kelt el. Érdekesség, hogy az öthavi lista harmadik helyén 80 245 darabbal a BYD Song Pro áll, azaz ugyanazon modell felturbózott, felluxizott változata. Így a Tesla királysága már nem is annyira látványos. Az viszont igen, hogy mindhárom SUV értékesítése durván 20-20 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ami jól jelzi a kínai fogyasztói kereslet átrendeződését az olcsóbb modellek és más kategóriák irányába.
A Tesla legfeljebb a korona visszaszerzésének örülhet, más téren nincs mivel büszkélkednie, hiszen májusi teljes kínai értékesítése (38 588 darab) 30 százalékkal, míg a január-májusi időszak 201 926 darabos „termése” 7,8 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, holott
Kínában a Tesla alapító-vezérigazgató Elon Musk Trump melletti kétes politikai szerepvállalása nem ütötte meg a vásárlóközönség ingerküszöbét.
(Nem úgy, mint Európában.) Az SUV-k 20 százalékos mélyrepülése annak fényében különösen feltűnő, hogy májusban a kínai új generációs járműpiacon éves összevetésben 28 százalékkal több, 1,021 millió személyautó talált gazdára. Köztük 607 ezer volt a tisztán elektromos hajtású, ami 22,4 százalékos bővülést takar – írja a CarNewsChina.
A Tesla exportfronton sem villogott: az idén a sanghaji Gigafactoryban gyártott elektromos autóikból 90 949 darabot tudtak eladni külföldre, ez 33,4 százalékos csökkenés. Halvány reménysugár, hogy májusban már 23 074 darab kelt el, ami a bázisidőszakhoz képest 33,4 százalékos plusz.
A Tesla eközben eladásai felsrófolása érdekében újabb akciózásba kezdett. Az ajánlási programja keretében 1100 dollár értékű „festékutalványt” ad annak, aki teslás ismerőse küld hozzá. Az ajánló 111 dollár értékű, szolgáltatásokra beváltható Tesla-pontot kap a június végéig tartó akció keretében, amely egyébként a Tesla teljes választékára kiterjed.
A Tesla jellemzően egyetlen ingyen színben adja modelljeit, ez az Y esetében a szürke. Aki kék, piros vagy fehér színű autót szeretne, annak pluszban 1100 dollárt kell leperkálnia.
A festékutalvány egyébként ahhoz kevés, hogy a pirosban vagy az ezüstszínben gondolkodók vágyát valóra váltsa,
ahhoz még 550 dollárt pluszban ki kell csengetniük. Érdekesség, hogy a 2021-ben a Tesla az akkor tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel felfüggesztette az ajánlási programját, melynek keretében például ingyenes vagy kedvezményes tankolási lehetőséget biztosított a kínai Supercharger hálózaton, majd amint döcögősebben ment a szekér – 2023 novemberétől – akkor felélesztette azt.
Akkor nem volt ennyire gáláns, 243 dollár kedvezményt és az EAP vezetéstámogató programjának 90 napos ingyenes próbaidőszakát kínálta az ajánlási programon keresztül. Persze az EAP marketingfogás volt inkább, aki ráharapott és megszokta, az már nehezem mondott le róla, inkább fizetett érte a továbbiakban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.