Dömötör: az EU Ukrajna kedvéért áldozza fel a közös agrárpolitikát – mit szól ehhez a dán elnökség?
Az elkövetkező hónapokban éles szakaszába lép az uniós agrárpolitika következő szakaszáról szóló vita, amelynek súlyos következményei lehetnek a tagállamok gazdálkodóira nézve. Dömötör Csaba szerint a jelenlegi elképzelések szerint alapjaiban forgatnák fel az agrártámogatási rendszert.

A sajtóba kiszivárgott információk szerint a tervek több ponton is jelentős forráselvonást irányoznak elő, miközben új, költségnövelő előírásokat is bevezetnének.
Katasztrofális uniós agrárpolitika
Első lépésként a támogatási formák összevonása szerepel a tervekben, amit szigorú környezetvédelmi és egyéb feltételekhez kötnének. Ezek azonban jelentős többletterheket rónának a gazdákra – miközben az EU-n kívüli versenytársakra ezek a szabályok nem vonatkoznának. A legsúlyosabb változás a területalapú támogatások megvágása lenne, amely már a közepes méretű, családi gazdaságokat is hátrányosan érintené.
A közös agrárpolitika (KAP) átalakítása ráadásul egy olyan időszakban történne, amikor az európai gazdáknak a Mercosur-megállapodás, illetve az EU és Ukrajna közötti partnerség miatt nehéz versenyhelyzettel kell szembenézniük. Több százezer hektáros ukrán mezőgazdasági üzemek jelenhetnek meg az uniós piacon, miközben a helyi termelők támogatását éppen most csökkentenék.
Dömötör Csaba a dán EU-elnökségtől azt kérdezte:
támogatják-e a bizottsági terveket, vagy kiállnak a jelenlegi támogatási szint mellett? Egyenes választ azonban nem kapott, csupán annyit, hogy a dánok elkötelezettek Ukrajna uniós tagsága mellett.
A miniszter utalt arra is, hogy 2002-ben az akkori tagjelöltek csatlakozásáról született döntés – ez most gyakran előkerül a vitákban érvként. Csakhogy az akkori tagjelöltek tíz évig nem kapták meg azt a szintű agrártámogatást, amelyet nyugati társaik. Ezzel szemben Ukrajna már most élvezheti a belső piac előnyeit, mielőtt formálisan belépne az EU-ba.
Dömötör szerint már most azon dolgoznak, hogyan lehetne az uniós alapokat Ukrajna támogatására mozgósítani. Az agrárpolitikai reform pedig egyre inkább ehhez az új bővítési célhoz igazodik – többek között a területalapú támogatások lefaragásán keresztül. Ez a megközelítés szerinte elfogadhatatlan.
Kiakadt az agrárkamara elnöke az unió tervén: tönkremehet a magyar mezőgazdaság – szerdán nagy gazdatüntetés lesz
A gazdák tiltakozásba kezdenek az uniós tervek ellen. Durva megszorításokra készül Brüsszel az uniós agrártámogatások terén, amelyek a magyar mezőgazdaság végét jelenthetik – figyelmeztetett Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.



