BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Földrengés rázta meg a népszerű görög turistaparadicsomot

Az 5,2-es erősségű földrengés Evia szigetén, Attikában is érezhető volt. Görögországban idén nem ez az első erősebb földrengés.

Az Athéni Nemzeti Obszervatórium Geodinamikai Intézet első mérései szerint Evia szigetén 5-ös erősségű földrengés volt Nea Sztira partjainál — közölte a görög Protothema.

Athens, Görögország, Athén, földrengés, tektonika welcomes tourists amid concerns of over-tourism
Athén partjainál már nem volt érezhető a földrengés / Fotó: Anadolu via AFP

A rengés fókuszmélysége mindössze 2,3 kilométer volt. A Geodinamikai Intézet első mérései szerint a rengés epicentruma Néa Sztira közelében volt. Az első adatok szerint a rengés erőssége 5,2-es volt a Richter-skálán, a Szkiniasz és Sztira közötti tengeri területen, Evia szigetén. A rengés epicentruma Sztirától 4 kilométerre délnyugatra volt, a mélysége pedig 2,3 kilométer.

A fő rengést egy sor kisebb utórengés követte, köztük két, a Richter-skála szerint 2,5 és 2,6 erősségű rengés 15 percen belül, valamint további négy, 1,6 és 2,0 közötti erősségű rengés. A szeizmikus aktivitás a térségben két órával korábban egy kisebb, 2,6-os erősségű rengéssel kezdődött.

Gyengébb rengésre számítottak

Eftimisz Lekkasz tektonikai és geofizikai szakértő szerint ez egy olyan terület, ahol nem fordulnak elő nagy erejű földrengések, de minden adatot értékelnek annak érdekében, hogy megbízhatóbb információkhoz jussanak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Richter-skála szerinti 4-es erősségű utórengések várhatók.

Giorgosz Kelaiditisz, Evia régió helyettes kormányzója kijelentette, hogy kapcsolatba lépett Néa Sztira helyi elnökével, és hozzátette, hogy eddig nem érkezett jelentés károkról. A rengést Kalkísz városában is erősen érezni lehetett.

Nem ez az első idén

Ahogy arról korábban beszámoltunk, tavasszal is történt egy földrengés Herakliontól 56 kilométerre észak-északkeletre, 60,3 kilométer mélyen. A főrengést több utórengés is követte – közölte az Athéni Nemzeti Obszervatórium Geodinamikai Intézete.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.