BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tudják megépíteni határidőre az eddigi legnagyobb akkumulátorgyárat, megszólalt a vezérigazgató – ez a következménye annak, amit Amerika tett

Hazatértek Dél-Koreába az őrizetbevettek. Először szólalt meg a razzia óta a Hyundai vezérigazgatója, nem sok jóval biztatott.

Hazaérkeztek a Hyundai és az LG Energy Solution georgiai akkumulátorgyárának – ez lenne az amerikai állam legnagyobb ilyen üzeme – korábban amerikai őrizetbe vett dél-koreai alkalmazottai. A 4,3 milliárd dolláros költségű projekt azonban legalább két-három hónapot csúszik a múlt heti razzia miatt.

Jose Munoz, Hyundai
Jose Munoz, a Hyundai vezérigazgatója szerint hónapokat késik az építkezés a razzia miatt / Fotó: AFP

A gyárban végrehajtott rajtaütés volt az amerikai belbiztonsági minisztérium legnagyobb, egy helyszínen végrehajtott akciója, amelynek során 316 dél-koreai mellett alvállalkozók japán és kínai alkalmazottait, összesen 475 embert vettek őrizetbe.

A BBC jelentése szerint a Korean Air őket hazaszállító különgépe csütörtökön helyi idő szerint délben érkezett meg Atlantából Szöulba, fedélzetén 14 nem koreai állampolgárral is. 

Az őrizetbevettek közül egy dél-koreai az Egyesült Államokban maradt,

ahol sajtójelentések szerint állandó letelepedési engedélyt kér.

Az ügynek azonban ezzel még nincs vége, Li Dzsemjong dél-koreai elnök szerint az amerikai hatóságok fellépése óvatosságra késztetheti a többi, az Egyesült Államokban befektetni készülő céget.

Hazaérkeztek az őrizetbevettek / Fotó: AFP

A befektetések pedig fontos részei az Egyesült Államok kereskedelmi megállapodásainak, amelyeket Donald Trump elnök második beiktatása óta kötöttek. Dél-Korea és az Egyesült Államok elméletben már megegyezett, a szerződést azonban még nem írták alá, és a tárgyalások éppen 350 milliárd dolláros beruházási csomag miatt akadoznak.

Lassítja a munkát a razzia

A razziának következményei lesznek a georgiai gyárban is, amelynek az átadása minimum két-három hónapot késik emiatt, figyelmeztetett pénteken Jose Munoz, a Hyundai Motor vezérigazgatója Detroitban egy autóipari konferencián.

A CNN amerikai hírtelevízió emlékeztetett, hogy 

a 6,7 milliárd dollárból épülő gyárkomplexumnak ez a része a tervek szerint még idén működni kezdett volna.

Munoz először szólalt meg nyilvánosan az eset óta. Elmondta, hogy meglepetésként érte a razzia híre, és azonnal tudni akarta, hogy a cég alkalmazottait is őrizetbe vették-e. Mint kiderült, a legtöbb érintettet az LG foglalkoztatta.

Outside views of Hyundai Metaplant
A georgiai gyár idén kezdte volna meg a termelést / Fotó: AFP

A vezérigazgató is megismételte, amit az államfő: a gyárak építéséhez különleges szakképzettséggel rendelkezők kellenek, akiket általában magukkal visznek külföldre. „Nagyon sok olyan tudás és eszköz szükséges, amelyet nem lehet megtalálni az Egyesült Államokban” – idézte a szavait a Reuters.

Máshonnan szállítja a Hyundai az akkumulátorokat

Munoz arról is beszámolt, hogy egyelőre máshonnan szállítja majd a szükséges akkumulátorokat, többek között egy másik georgiai üzemből, amelyet a Hyundai a szintén dél-koreai SK Onnal üzemeltet.

A razzia hatása az egész Egyesült Államokban érezteti hatását, a brit hírügynökség értesülése szerint az LG többi üzeméből is menekülnek, vagy felkérték őket, hogy térjenek haza. Az egyik érintett üzemet az LG a GM-mel vegyesvállalatként üzemelteti.

Az LG az alvállalkozókat is felszólította, hogy készüljenek a vésztervre, 

és vegyenek fel helyi alkalmazottakat; ez a többi helyszínen is lassítja majd a munkálatokat.

Az LG Energy Solution a világ második legnagyobb autóakkumulátor-gyártója a Magyarországon is befektető kínai CATL mögött, és hét gyára van az Egyesült Államokban, közülük négy építés alatt.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.