Precedens nélküli egynapos sztrájk mellett döntött a brit lóversenysport, hogy így tiltakozzon a kormány terve ellen, amely szerint jelentősen megemelnék a fogadásokra kivetett adót. „A brit lóversenyzés pénzügyi helyzete már így is bizonytalan, és kutatások kimutatták, hogy a lóversenyekre kivetett adóemelés katasztrofális hatással lehet a sportra és az ország városaiban és közösségeiben ezektől függő több ezer munkahelyre” – indokolta a döntést Brant Dunshea, a Brit Lóversenyhatóság (BHA) vezérigazgatója.
A munkáspárti kormány már tavaly megkezdte az adóemelést, tavasszal pedig tovább csökkentette a a közkiadásokat. A kabinet az állami bevételek növelése érdekében most azt javasolja, hogy
a jelenlegi háromféle online szerencsejáték-adó helyett egyet vezessenek be.
Ez azonban azt jelenti, hogy a lóversenyekre érvényes 15 százalékos adó a szerencsejátékokra kivetettel azonos 21 százalékra emelkedhet.
A BHA előrejelzése szerint a javaslat elfogadása esetén már az első évben több mint 2750 álláshely kerül veszélybe, és öt év alatt 330 millió fontnyi bevételtől esik el az ágazat. (Egy angol font 454,2 forint.) Ezekre a súlyos következményekre akarják felhívni a kormány figyelmét a szerdai sztrájkkal.
Ez az első alkalom, hogy a brit lóversenyzés a kormány javaslatai miatt úgy döntött, hogy nem rendezi meg a versenyeket. „Nem hoztuk meg könnyen ezt a döntést, de ezzel arra buzdítjuk a kormányt, hogy gondolja át ezt az adótervezetet, hogy megvédje sportunk jövőjét, amely Nagy-Britannia örökségének és kultúrájának értékes része” – írta közleményében a BHA.
A sztrájk négy helyszínt érint:
marad el az eredetileg meghirdetett verseny a hatóság és a pályák tulajdonosainak megállapodása értelmében. A négy pályát a Jockey Club és az Arena Racing Company (ARC) üzemelteti.
A londoni pénzügyminisztérium nem reagált a sztrájkra a Sky News megkeresésére. A hírtelevízió honlapja a hírrel kapcsolatban emlékeztetett, hogy
Rachel Reeves pénzügyminiszter november 26-án terjeszti a parlament elég a költségvetés tervezetét.
A sztrájk idején a lóversenysport képviselői a törvényhozás épülete előtt tiltakoznak az adóemelés ellen, amely Dunshea szerint egzisztenciális fenyegetést jelent, és nem csupán a versenyzésben közvetlenül érintettek számára.
„A lóversenypályák gyakran a városok és helyi közösségek központjai az egész országban, ahogyan az edzőközpontok, a ménesek és a tenyésztőtelepek is – figyelmeztetett. – A brit lóversenyzés a nemzet szerves része, emiatt másként kellene kezelni minket” – tette hozzá.
A bennfentesek szerint valóban nem lehet a lóversenyzést egy kalap alávenni az online kaszinókkal, mert teljesen más világ. Sarah Guest például istállóinasból lett idomárasszisztens három évtizedes karrierje alatt, és egyre több panaszt hall a lótulajdonosoktól.
John Berry idomár állítása szerint 31 év alatt egyszer zárta csak nyereséggel az évet, mert a nemzetköziekkel összehasonlítva „nagyon szegényesek” a díjak, és a brit lóversenysportot kizárólag a külföldi befektetések tartják életben.
Aggódik amiatt, hogy milyen változást okozhat a kormány új adópolitikája.
„Nem akarjuk megszüntetni az adót, csak azt akarjuk, hogy minden maradjon, ahogy van. A jelentősen megemelt adó hatalmas, és negatív hatással lesz a lóversenysport már egyébként is szűkös pénzügyi helyzetére” – vélekedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.