
Kicsit benézték Zelenszkijék és rossz országnál próbálkoztak be: megsimogatták az ukrán elnök fejét, „javítsátok ki a hibákat"
A Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma élesen reagált arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korlátozásokat, szankciókat helyezett kilátásba kínai állampolgárok és vállalatok ellen – írta a Ria Novosti. A kínai külügyi szóvivő, Lin Jian, a hivatalos sajtótájékoztatón egyértelművé tette: Ukrajnának „ki kellene javítania hibáit”, és a kínai fél elutasítja az ilyen lépéseket.

Lin hangsúlyozta, hogy Kína következetesen ellenzi az egyoldalú, nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa által jóváhagyott szankciókat, amelyek szerinte sértik a nemzetközi jogot. A szóvivő közölte, hogy Peking megvédi saját állampolgárainak és cégeinek jogait és érdekeit, ha azok viták vagy politikai konfliktusok célpontjává válnak. Emellett kiemelte, hogy Kína szerepe a kelet-ukrajnai konfliktusban konstruktív és béketeremtő, és nem szolgáltatott fegyvereket egyik félnek sem.
A külügyi közlemény rávilágított, hogy Kína nem fogad el olyan büntető intézkedéseket, amelyek nem felelnek meg a nemzetközi jogi normáknak, és azt követeli, hogy minden fél a diplomáciai tárgyalásokat előnyben részesítse. Ezzel Peking azt hangsúlyozza, hogy a nemzetközi jog és a gazdasági stabilitás védelme kiemelt fontosságú a külpolitikai stratégiájában.
A diplomaták szerint a kínai állásfoglalás üzenet értékű: figyelmeztetés Kijevnek, hogya szankciós fenyegetések és az egyoldalú lépések közvetlenül befolyásolhatják a gazdasági kapcsolatokat és a nemzetközi reputációt. A közleményben Kína azt is jelezte, hogy továbbra is támogatja
- a békés megoldásokat
- és a politikai csatornákon keresztüli párbeszédet.
Kereskedelmi összefüggések: Kína és Ukrajna áruforgalma
Miközben a diplomáciai feszültség nő, a két ország kereskedelmi kapcsolatai is drámai módon átalakulnak. A kínai vámhivatal adatai szerint 2025 első hét hónapjában a két ország közötti áruforgalom mindössze 4,08 milliárd dollárra csökkent, ami 21,9 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Ukrajna kivitele Kínába 1,51 milliárd dollárra esett, ami 52,4 százalékos zuhanás, míg Kína kivitele Ukrajnába 2,57 milliárd dollár volt, 25,4 százalékos növekedéssel, így Peking pozitív kereskedelmi mérleget mutatott.
A visszaesés mögött részben Ukrajna szankciós intézkedései állnak, amelyek a kínai cégeket érintették a fegyveres konfliktushoz kapcsolódó beszállítói láncokban. Elemzők szerint a kereskedelmi kapcsolat gyengülése nemcsak az áruforgalomban, hanem a stratégiai és politikai kapcsolatokban is érzékelhető, és további gazdasági következményekkel járhat mindkét ország számára. A diplomáciai és gazdasági feszültség egyaránt azt mutatja, hogy a háborús környezet gyorsan átterjed a nemzetközi kereskedelemre, és a politikai döntések közvetlenül befolyásolják a gazdasági együttműködés feltételeit.
Most van bajban Ursula von der Leyen: Kína megüzente az EU-nak, mit gondol az orosz vagyon elkobzásáról – Zelenszkij nem fog örülni
Peking szerint az ilyen lépések aláássák a nemzetközi jogot, és nem segítik a béketárgyalásokat. Kína elutasítja azokat az uniós terveket, amelyek szerint a befagyasztott orosz vagyonból finanszíroznák Ukrajnát.
Ukrajna büntet: feszült a két ország közötti viszony
Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, júliusban az ukrán városokra hulló orosz drónok kínai beszállítói ellen vezetett be szankciókat Kijev. Az eredetileg iráni, de már Oroszországban is gyártott drónokhoz a China Asia Silk Road International Trade (Tianjin) Co., a Suzhou Ecod Precision Manufacturing Co., a Shenzhen Royo Technology Co., a Shenzhen Jinduoban Technology Co. és a Ningbo BLIN Machinery Co. szállított alkatrészeket az Ekonomicsna Pravda beszámolója szerint.
Vlagyiszlav Vlaszjuk ukrán elnöki tanácsadó szerint az alkatrészeket a Kijev felett múlt júniusban lelőtt drónokban találták, és emiatt szankcionálják a szállítókat. A tanácsadó szerint a Ningbo Blin és a Suzho Ecod cég szankciók alatt álló orosz cégeknek is szállítottak, és együttműködnek az ország szövetségeseivel, hogy
további korlátozásokat vezessenek be a kínai gyártókkal szemben.





