BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kijöttek az első számok: ennyibe kerülne Trump brutális hadihajóiból az első

Az amerikai haditengerészet tervezett új „Trump-osztályú” csatahajóinak első egysége akár 22 milliárd dollárba is kerülhet – derül ki egy friss, előzetes elemzésből. Ezzel a hajó minden idők egyik legdrágább amerikai hadihajójává válhat. Donald Trump egyik törekvése az, hogy megerősítse, bővítse, valamint fejlessze az amerikai haditengerészeti erőket, hogy az Egyesült Államok megtarthassa erőfölényét a világ óceánjain.

Donald Trump elhatározása nyomán az Egyesült Államok eddigi történetének legdrágább hadihajója lehet az újonnan, az első abba tartozó hajóért bevezetett Trump-hajóosztály hadihajója, melynek megépítése akár 22 milliárd dollárt (kb. 7,3 ezer milliárd forint) is felemészthet - írja az Origo. A kezdeti költségbecslést Eric Labs, a Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) haditengerészeti elemzője ismertette egy virginiai haditengerészeti konferencián. Labs hangsúlyozta: a végleges ár nagymértékben függ olyan, egyelőre meg nem hozott döntésektől, mint a hajó vízkiszorítása, a legénység létszáma és a fegyverzet összetétele. A legoptimistább forgatókönyv szerint is legalább 15,1 milliárd dolláros költséggel kell számolni.

Trump to meet with oil executives about Venezuela, hadihajó
Donald Trump amerikai elnök a vezetéknevét viselő, félelmetes erejű hadihajókból álló hajóosztályt ígért, az első azokból akár 22 milliárd dollárba is kerülhet
Fotó: AFP

Sokba kerül a tengeri fölény, de mindennél félelmetesebb hadihajók garantálhatják

Az Origo cikke szerint a tervek arról szólnak, hogy az irányított rakétákkal felszerelt csatahajó kétszer akkora lenne, mint bármely cirkáló vagy romboló, amelyet az Egyesült Államok a második világháború óta épített. Ugyanakkor mérete még így is csak körülbelül egyharmada lenne a Gerald R. Ford repülőgép-hordozónak, amely jelenleg a legdrágább amerikai hadihajó: azt 2017-ben adták át, mintegy 13 milliárd dolláros költséggel.

Labs arra is figyelmeztetett, hogy 

az amerikai hajóépítő ipar strukturális gyengeségei – köztük a szakképzett munkaerő hiánya és az ellátási lánc problémái – tovább növelhetik a végső árat. 

A haditengerészeti elemző szerint a hajóosztályba később megépülő testvérhajók átlagos költsége 10 és 15 milliárd dollár között alakulhat példányonként, számos tényezőtől függően.

Donald Trump elnök decemberben, a floridai Mar-a-Lagóban jelentette be az új hadihajó terveit. Elmondása szerint a csatahajó a „Golden Fleet” („Aranyflotta”) nevű program része lenne, amely az amerikai hajóépítés újjáélesztését és a haditengerészet átfogó megújítását célozza.

Az amerikai elnök korábban élesen bírálta az amerikai védelmi ipart a késedelmes és a költségek túllépéssel megvalósuló fegyverbeszerzések miatt, ugyanakkor úgy fogalmazott: a Trump-osztályú hajók „drágábbak lesznek, de jelentőségükben és erejükben össze sem hasonlíthatók” más hadieszközökkel. 

„Az elnök világosan fogalmazott: vissza kell állítanunk amerikai tengerészeti ipari erőnket, és jelezte számomra, hogy haditengerészeti miniszterként az a dolgom, hogy felvértezzem tengerészeinket a történelem legjobb hajóival a tengeri harc megnyerésére” – ezt John C. Phelan, haditengerészeti miniszter jelentette ki még decemberben, arra utalva, hogy a Fehér Házban stratégiai fontosságúnak ítélik meg a tengeri fölény megtartását, elsősorban a hadiflottáját szintén folyamatosan bővítő Kínával szemben.

További részletek az Origo cikkében olvashatók.

Összefoglaló a Trump-hajóosztály bejelentéséről, melyben látványtervek is láthatók az első, USS Defiant nevű hajójáról:

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.