BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hihetetlen, hogy mire képes az orosz hadiipar - csaknem négymillióan dolgoznak a fegyvergyárakban

Az orosz védelmi iparban jelenleg 3,8 millió ember dolgozik, ami az elmúlt három évben 800 ezerrel nőtt, miközben a vállalatok teljesítették az állami védelmi megrendeléseket. A szektorban javult a termelékenység, az export 18 százalékkal bővült 2025 első tíz hónapjában, miközben a Roszkoszmosz 17 rakétát indított.

Maradéktalanul teljesítették az orosz hadiipari vállalatok az állami védelmi megrendeléseket, különös tekintettel a „különleges hadművelet” feladataihoz szükséges fegyverekre és katonai technológiákra – jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vlagyimir Putyin elnöknek hétfőn Moszkvában tett jelentése során.

Orosz hadiipar: 3,8 millió dolgozó és továbbra is növekvő termelékenység
Fotó: AFP

Manturov közölte, hogy 3 millió 800 ezer ember dolgozik az orosz védelmi iparban, a létszám az elmúlt három évben 800 ezerrel nőtt. Hozzátette, hogy javult a termelékenység is. A helyettes kormányfő elmondta, hogy az orosz feldolgozóipar tavaly az előzetes adatok szerint mintegy 3 százalékkal nőtt.

Elismeréssel kell adóznunk azoknak a vállalatoknak, amelyek a nehéz körülmények ellenére is megőrzik a befektetési lendületet. Az elmúlt év három negyedévében a feldolgozóiparban a beruházások 23 százalékkal nőttek, ami körülbelül 5 ezermilliárd rubelt jelentett 

– mondta. (A rubel jelenleg mintegy 4,20 forintot ér.)

Manturov kijelentette, hogy az orosz ipar 2025 első tíz hónapjában 18 százalékkal növelte az exportot – ami szerinte azt jelenti, hogy az orosz vállalatok leküzdötték az új piacokhoz való alkalmazkodás első szakaszát –, és jelenleg termékeik 80 százalékát a baráti országokba szállítják. A tisztségviselő beszámolója szerint a Roszkoszmosz állami vállalat 

tavaly 17 űrrakétát indított, az orosz műholdcsoport pedig 288-ról 300 egységre bővült.

„Külön kiemelendő az Angara-A5 indítása a Pleszeck űrkikötőből. Ez a védelmi minisztérium számára juttatott műholdat geostacionárius pályára. Korábban ilyen feladatokat csak a Bajkonur űrkikötőből tudtunk végrehajtani” – hangoztatta.

A következő lépés az Angara kiterjedt használata lesz a Vosztocsnij űrkikötőből, egyebek között az orosz űrállomás feladataival kapcsolatban, majd később a pilóta nélküli űrkutatás és a Holddal kapcsolatos feladatok végrehajtásának céljából. A miniszterelnök-helyettes szerint az űriparban működő vállalkozások bevételei tavaly 10 százalékkal nőttek.

Drónnagyhatalom a Balkánon – Szerbia építi a régió legnagyobb pilóta nélküli flottáját

Szerbia az elmúlt években a Nyugat-Balkán legnagyobb és legsokszínűbb drónflottáját építette ki. Belgrád nem rejti véka alá az erejét: a szeptemberi katonai parádén együtt mutatták be az egész arzenált, ezzel egyértelműen jelezve, hogy Szerbia lett a régió első számú drónhatalma.

 

 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.