Most van óriási bajban Zelenszkij, hátulról jött a döfés, már nem csak az EU-pénz van kockán – azonnali csőd fenyeget
Egyre nagyobb bajba kerül Volodimir Zelenszkij. A Barátság kőolajvezeték lezárásával azt kockáztatja, hogy a magyar és a szlovák vétó miatt nem érkezik a 90 milliárdos EU-hitel, és most még az ideiglenes mentőöv is elveszhet. Ukrajna elveszítheti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 8,1 milliárd dolláros finanszírozását, mivel az ukrán parlament kicsúszhat a határidőből. Az IMF képviselője felhívta a figyelmet, hogy a törvényhozók elmaradnak intézkedésekkel, amelyek a finanszírozás folyósításához szükségesek. „Azt mondhatom, hogy aggódom” – mondta hétfőn a Bloombergnek az IMF ukrajnai állandó képviselője, Priscilla Toffano. Az elnök egyre inkább elveszti a fejét, ami már szövetségeseinek is szemet szúr, a magyar miniszterelnököt pedig még meg is fenyegette.

Ukrajna csak adóemelések után kaphat pénzt az IMF-től
Az ukrán parlamentnek március végéig kell elfogadnia több jogszabály-módosítást, amelyek a négyéves hitelprogram részeként adóemeléseket vezetnének be vállalkozások és háztartások számára. A képviselők azonban eddig több, az IMF által kért változtatást sem tűztek napirendre és nem vitattak meg.
A parlament előtt lévő módosítások között szerepel egy olyan javaslat, amely áfát vetne ki az egyszerűsített adózási rendszerben nyilvántartott háztartásokra és vállalatokra. Egy másik IMF-kérés a külföldről érkező csomagok adóztatási küszöbének csökkentésére vonatkozik.
Az intézkedések rendkívül népszerűtlenek a lakosság körében, ugyanakkor elengedhetetlenek a finanszírozás további részének felszabadításához.
A Nemzetközi Valutaalap február végén hagyta jóvá Ukrajnának a négy évre szóló, összesen 8,1 milliárd dolláros új hitelprogramot. Az IMF által nyújtott összeg azonban viszonylag szerény a kihívásokhoz képest, mivel Ukrajna idei költségvetési hiánya várhatóan meghaladja az 50 milliárd dollárt. Kijev ebből a programból eddig 1,5 milliárd dollárt kapott meg.
A Bloomberg információja szerint az IMF szakértői a tervek szerint kedden találkoznak ukrán törvényhozókkal zártkörű egyeztetésekre.
Ha a pénzek nem érkeznek, Kijev olyan döntésekre kényszerül, amelyek tovább fokozzák a háborúban álló ország lakóinak fájdalmát.
Kitálalt az ukrán nemzeti bank elnöke: erre készülnek Zelenszkijék, ha Magyarország miatt bukják a 90 milliárd eurót – most fog fájni mindenkinek a Barátság-vezeték blokádja
Brüsszelben is, Kijevben is lázasan dolgoznak a vészterveken arra az esetre, ha Magyarország és Szlovákia sikerrel blokkolja a 90 milliárd eurós EU-hitelfelvételt Ukrajna részére. Zelenszkij elnök újabb hatalmas fájdalmat zúdít az ukrán emberekre, ha a most kibukott intézkedésekre kényszerülnek – az ukrán jegybankelnök interjújából derült ki.
Ukrajnában államcsőd fenyeget, Zelenszkij pedig nekiesett a képviselőknek, miután kihátráltak mögüle
Az IMF a háborúban álló ország második legnagyobb külföldi támogatója, Ukrajnának pedig nagy szüksége van a pénzre: Kijev áprilisban kifogyhat a pénzből, mivel az Egyesült Államok nem támogatja tovább, az Európai Unió pedig hiába akarja, Magyarország blokkolása miatt nem tud anyagi támogatást adni a számára. Magyarország egyébként úgy blokkolja a Kijevnek nyújtandó uniós hitelt, hogy a magyaroknak abba egy fillért sem kellene befizetniük.
Andrij Pismnij, a jegybank elnöke rávilágított, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint a központi banknak közvetlenül is hiteleznie kellhet a költségvetést.
Ahogy az ukrán állam kifogy a pénzből és egyre közelebb kerül a működésképtelenséghez, a politikai feszültség is egyre nagyobb.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton arról beszélt, hogy készen áll arra, hogy a parlamenti képviselőkkel megvitassa a mozgósítási törvény módosításait „úgy, hogy a képviselők ki tudjanak menni a frontra”. Ezzel gyakorlatilag besorozással fenyegette meg őket, ha nem működnek együtt.
Ha nem szolgáljátok az államot a parlamentben, akkor szolgáljátok az államot a frontvonalakon
– mondta egy sajtótájékoztatón.
Az elmúlt négy évben az ukrán kormánypárt és ellenzék egy emberként sorakozott fel Zelenszkij mögött a háborús időszakban. A konfliktus azonban arra világít rá, hogy az elnök már nem veheti biztosra a parlamenti többsége támogatását. Az ukrán elnök maga beszélt arról, hogy az ellenzéki képviselők több fontos törvényjavaslatot nem szavaztak meg vagy hosszasan győzködni kellett róla őket – még a sürgősek esetében is.
Zelenszkij szerint több képviselő lemondást tervez.
Ukrajna bajban van – Magyarország segítene, de komoly feltétellel: az IMF már ennyitől megadta magát
Ukrajna sürgetően várja a külső forrásokat, miközben Magyarország világossá tette: a gigászi EU-hitel jóváhagyásának feltétele van. Az IMF már ennyitől megadta magát, és pénzt ad Ukrajnának, az ukrán állampapírok piaci mozgása azonban azt mutatja, hogy sokan rosszat sejtenek – Kijevnek visszalő a Barátság kőolajvezeték blokkolása.



