BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb alap szűnik meg

A jövő hónap végén összevonják a Dunainvest Alapkezelő érdekeltségébe tartozó Imperiál-R és a Sydney 2000 Alapot, ezzel az utóbbit törlik. A döntést a két termék viszonylag kis mérete indokolta, mert így a méretgazdaságosság miatt alacsonyabb költségekkel tudnak működni.

A korábban a Bankár-csoport érdekeltségébe tartozó Imperiál-R főleg részvényekbe fektet, míg a Sydney 2000 vegyes alapként funkcionál. Utóbbi elnevezése arra utalt, hogy a befektetők az alap révén egy utazási előtakarékossági konstrukcióban is részt vettek, melynek hátterében a Pegazus Tours állt. Ezzel a lehetőséggel csak néhány ügyfél élt, mára az alap nettó eszközértéke 68 millió forintra csökkent. Az Imperiál-R sem tartozott a nagy termékek közzé 132 millió forintos tőkéjével.

A viszonylag magas fix költségek mellett a befektetői érdekeket szolgálja a két alap összevonása, hiszen így kedvezőbb méretgazdaságosság érhető el -- mondta Balogh László, a Dunainvest Alapkezelő munkatársa. A Sydney 2000-t törlik, hiszen a név fenntartása már marketingszempontokból sem indokolt, az új alap Imperiál-R néven részvényalapként működik majd. A kezelési szabályzat a törvényi előírásoknak megfelelő, legfeljebb 85 százalékos részvénykitettséget enged meg. Az alap külföldi papírokat is vásárolhat, de ezzel az alapkezelő tájékoztatása szerint egyelőre csak lehetőségként számolnak.

Az Sydney 2000-t november 22-én forgalmazzák utoljára, az összevonásra 2000. november 24-én kerül sor. Ekkor az előző napra megállapított és az alapkezelő által közzétett átváltási arány szerint válnak a Sydney 2000 tulajdonosai az Imperiál-R befektetőivé. Az átváltási arányt a két alap eszközértékének egymáshoz viszonyított értéke szerint határozzák meg. Ez a megoldás nem sérti a befektetők érdekeit, így az eljárást a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is engedélyezte.

Az alapcsalád másik két tagja a 367 millió forintos tőkéjű Imperiál kötvényalap és a 701 millió forintos Duna pénzpiaci alap. A Dunainvest Alapkezelő tervei szerint a két alap sikeres összevonása esetén elképzelhető a két állampapír-konstrukció egyesítése is.

Összeolvad az Imperiál-R és a Sydney A jövő hónap végén összevonják a Dunainvest Alapkezelő érdekeltségébe tartozó Imperiál-R és a Sydney 2000 Alapot, ezzel az utóbbit törlik. A döntést a két termék viszonylag kis mérete indokolta, mert így a méretgazdaságosság miatt alacsonyabb költségekkel tudnak működni. F. R. I.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.