BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már 55 ezer Széchenyi-kártya

Ez év áprilisa több szempontból is nevezetes időszaknak tekinthető a Széchenyi-kártya konstrukció történetében: e hónap 10-étől már 25 millió forintos hitelkeret is igényelhető, s ugyancsak mostanában köszöntötték az 55 ezredik plasztiklap tulajdonosát. A kis- és középvállalkozások (kkv-k) napi likviditási gondjait megoldó, az előfinanszírozásban segítő, a vállalkozás napi működésének menedzselésében biztos hátteret jelentő Széchenyi-kártya konstrukció keretében eddig 237 milliárd forint hitelt helyeztek ki – tudta meg lapunk Krisán Lászlótól, a Ka-VOSZ Rt. vezérigazgatójától. „A vállalkozó érti a terméket – fogalmazott –, ez volt a legfőbb szempont a kialakításánál, és ez egyúttal a siker egyik titka is.”

Az emelt összegű kártya részleteiről szólva elmondta, hogy a 11–25 millió forintos Széchenyi-kártyák iránti igényeket a Ka-VOSZ-irodák fogadják be. Az első kártyák kibocsátására – bankonként eltérően – április közepe és május eleje között kerül sor. Már a 10 millió forintos kártya iránt is nagy volt az érdeklődés, de a jelzésekből már most látszik, hogy a nagyobb hitelkeretet is jól tudják majd hasznosítani a kis- és középvállalkozások.

A 11–25 millió forintos Széchenyi-kártyákhoz a többi kártyára jellemző feltételek mellett a speciális elvárásoknak is meg kell felelni. Egyrészt a 6–10 millió forintos kártyáknál előírt háromszoros éves számlaforgalommal szemben a kért hitel ötszörösét meghaladó éves számlaforgalmat kell az igénylőnek felmutatnia. Másrészt legalább egyéves, minimálisan ötmillió forintos, problémamentes Széchenyi-kártyás előéletet kell igazolnia. Továbbá a bankok saját döntésük szerint ingatlanfedezetet is bevonhatnak a hitel biztosítékai közé.

Szólt arról is, hogy Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezésére a programban részt vevő felek megállapodtak abban, 2006. március 10-től a Széchenyi-kártyához kötődő hitel után a bankok által felszámítható kamatmarzs és kezelési költség mértéke az addigi 5+1 százalék helyett maximum 4+0,8 százalékra csökken. Ezzel egy időben a vállalkozók által a készfizető kezességvállalásért a Hitelgarancia Rt.-nek fizetendő díj az addigi 1,8 százalékról 1,5 százalékra mérséklődik, a garantált hitelrész viszont 73 százalékról 80 százalékra nő. A módosítások következtében összességében a kisvállalkozások által a Széchenyi-kártya után fizetendő kamatjellegű költségek 1,2 százalékkal csökkennek. Jelenleg a 10 millió forintos Széchenyi-kártya-hitel éves hiteldíja 10,8 százalék.

Az említett módosításokon túl Kóka János miniszter az érdekeltekkel együtt arról is döntött – tudtuk meg Krisán Lászlótól –, hogy még tavasszal kibővítik a Széchenyi-kártya programban részt vevő bankok körét. Az erre irányuló pályázati felhívás néhány héten belül megjelenik.

A konstrukció működésének három és fél éve alatt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és mára már megszokott és kedvelt rövid lejáratú hitelformává vált a kis- és középvállalkozók körében – mondta a vezérigazgató. A népszerű hitelkonstrukcióban részt vevő szervezetek a piac igényeinek megfelelően folyamatosan fejlesztették a terméket, és a Széchenyi-kártya történetében immár harmadik alkalommal emelték meg a maximálisan igényelhető hitelkeret öszszegét. A plafon növelése minden esetben bebizonyította, hogy sikerült jó érzékkel alkalmazkodni a vállalkozók igényeihez, mert minden emelés az igénylők számának növekedését hozta magával. A kártyaigénylések száma jelenleg meghaladja a 73 ezret.

Az eddigi változások jelentősen fellendítették az e hiteltípus iránt jelentkező keresletet – mondta Krisán László. A legimpozánsabb statisztika, a kártyatulajdonosok számának növekedése is jelzi, hogy a Széchenyi-kártya a legtöbb vállalkozást elérő, legsikeresebb államilag támogatott program. Az átadott kártyák száma egy év alatt 70 százalékkal nőtt. A kártyatulajdonosok száma a tavaly áprilisi 33 ezerről mostanra 55 ezerre emelkedett. Ma már a bejegyzett vállalkozások közel 10 százaléka él a Széchenyi-kártya nyújtotta lehetőséggel.

A Ka-VOSZ Rt. a Széchenyi-kártyával rendelkező tisztességes vállalkozók érdekében folyamatosan nyilvánosságra hozza azon vállalkozók listáját, akik nem tesznek eleget fizetési kötelezettségeiknek.

A kártya használata eltérést mutat az ország különböző régióiban. Az átlagnál alacsonyabb például az érdeklődés a nyugati megyékben. Ez a viszonylagos közömbösség részben a térség vállalkozásainak kedvezőbb vagyoni helyzetével magyarázható, de az is közrejátszik benne, hogy ezen területek vállalkozói már több, nem csak hazai hitelforrást érnek el. Ezeken a területen például már értékesítik az egyszerű burgenlandi banki hitellehetőségeket is. Kiemelkedően magas a budapesti (18 százalék) és a Pest megyei (8 százalék) igénylők száma, a hitelkérelmet beadó ügyfelek egynegyede e térségben koncentrálódik. Fokozott érdeklődés kíséri a Széchenyi-kártyát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és az ország középső, illetve keleti részén.

A Ka-VOSZ Rt. az eddigi tapasztalatok alapján nemcsak a növekedni vágyó vállalkozók számára kívánja elérhetővé tenni a Széchenyi-kártyát, hanem leginkább a biztos üzleti alapokon álló, hitelképes vállalkozói kör folyamatos segítését tartja fontosnak. Ezzel várakozásuk szerint még több vállalkozás számára teremthetnek lehetőséget arra, hogy az Európai Unió nyújtotta versenykörülmények között is megállják a helyüket.

A Széchenyi-kártya sikerének híre már átlépte az országhatárt is – mondta Krisán László. Ezt bizonyítja, hogy követendő példaként szerepel más tagországok számára is az EuroCommerce weblapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.