Mélybe zuhanhatnak az indexek Európában
A mai délelőtti esés után úgy néz ki, hogy hat hónapja nem látott mértékben süllyedhetnek ezen a héten az európai indexek, mivel a Microsoft és a Volkswagen által közzétett, vártnál gyengébb gyorsjelentések aggodalmakat keltettek a befektetőkben a vállalati eredményeket illetően. Eközben persze az emelkedő kamatokkal kapcsolatos kilátások is nyomasztják a kedélyeket. A Volkswagen 3,5%-kal esett 62,41 euróra, pedig nettó nyeresége több mint megnégyszereződött 327 millió euróra, ugyanakkor alatta maradt a 394 milliós elemzői konszenzusnak. A DaimlerChrysler eközben 1,9%-kal csúszott lefelé 44 euróra, ugyanis tegnap közzétett gyorsjelentése szintén rosszabb lett az elemzői várakozásoknál. A BMW 1,8%-kal gyengült 43,38 euróra, míg a Porsche 2,4%-kal süllyedt 791,47 euróra. A Microsoft tegnapi bejelentése szerint negyedéves nyeresége 16%-kal nőtt hárommilliárd dollárra, míg eladásai 10,9 milliárd dollárt tettek ki. Az SAP ennek következtében egy százalékkal 175,17 euróra ereszkedett. Az indexek közül a londoni FTSE100 fél százalékkal süllyedt 6029 pontra, a párizsi CAC40 0,4%-kal 5193 pontra, míg a frankfurti DAX 0,8%-kal 6020 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,3%-kal erősödött 3176 pontra, a moszkvai RTS pedig egy százalékkal 1643 pontra, viszont a prágai PX50 folytatta ereszkedését 0,2%-kal 8062 pontra. (Tőzsdefórum)


