BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A dráguló nyersanyagok miatt emelkedtek a tőzsdék

Az energiapapírok és a bányavállalatok vezették a mai napon a növekedést Európában, miután felfelé kúszott a nyersanyagok ára. Az üzletkötők várakozásai szerint ezek a részvények a világgazdaság bővülésével párhuzamosan drágulnak majd a továbbiakban is. A gyorsjelentések is kedvezőek lettek, így a Credit Suisse és a Lafarge iránt is fokozott mértékben érdeklődtek a befektetők. Az olaj ára ma ismét emelkedett New Yorkban, vagyis harmadik napja tart a drágulás annak nyomán, hogy a befektetők aggodalmai szerint problémák lehetnek az iráni szállításokkal. Az olaj ára így már 74,27 dolláron jár. Az iráni olajminiszter helyettese szerint az olaj ára elérheti a száz dollárt is. A BP mindenesetre 1,6%-kal gyarapodott ennek hatására 687 pennyre, a Total 1,1%-kal 221,6 pennyre, a Cairn Energy pedig 4,3%-kal 2425 pennyre, de ehhez hozzájárult az is, hogy a Morgan Stanley túlsúlyozásra javasolta a papírt, míg a Merill Lynch semlegesről vételre minősítette fel. A bányarészvények közül a Rio Tinto 4,3%-kal ugrott meg 3145 pennyre, a BHP Billiton pedig 2,6%-kal 1158,5 pennyre. A réz ára ugyanis Londonban 3,6%-kal emelkedett 7240 dollárra tonnánként. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,8%-kal erősödött 6072 pontra, a párizsi CAC40 0,9%-kal 5236 pontra, míg a frankfurti DAX 0,4%-kal 6035 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,2%-kal ereszkedett 3186 pontra, a prágai PX50 1,1%-kal 1477 pontra, viszont a moszkvai RTS 3,5%-kal szárnyalt 1715 pontra. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.