BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A károk zöme már ismert

A biztosítókhoz tegnapig 521 lakossági bejelentés érkezett a Duna térségéből mintegy 214 millió forint értékben, és 549 a Tisza, a Hernád, a Bodrog és egyéb folyók térségéből, együttesen mintegy 45 millió forintos kárra – derül ki a Mabisz legfrissebb adataiból. A Dunánál már 63 millió forintot ki is fizettek a társaságok, míg a Tisza mentén egyelőre csupán a kitelepítetteknek és elköltözni kényszerülőknek nyújtott előlegek egy részét fizették ki, öszszesen 8,5 millió forint értékben. Az összes előleg várhatóan 50 millió forint körül lesz.

Flachner Tamás, a Mabisz lakástagozatának vezetője szerint az ár nagyon lassan vonul le a Tiszán, ezért nagy bátorság volna máris kijelenteni, hogy a gátszakadást megúszták a fenyegetett települések. A három kitelepített község 2100 ingatlantulajdonosa közül mintegy felének van biztosítása, s ez jóval a 70 százalék körüli országos átlag alatt van.

A dunai és tiszai térség káradatai közötti különbség elsősorban abból adódik, hogy míg a Dunánál már konkrét kárbejelentésekre, sőt a részleges helyreállításra is sor került, addig a Tiszánál főként a kitelepítettek „lélekszáma” emeli az esetleges károsultak darabszámát. A bejelentések elsősorban azoknál az ingatlanoknál váratnak magukra, ahol időszakosan használt, például nyaralóépületekről van szó. A kisebb biztosítóknál mintegy száz embert érinthet az eddigi adatok alapján az árvíz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.