BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aggódnak a befektetők

Aggódnak a befektetők a növekedés miatt, mivel emelkednek az alapkamatok, miközben felfelé tartanak az olajárak. Ennek pedig hatása lesz a vállalati eredményekre. Az elemzők szerint az előbb említett tényezők miatt a kilátások rövid távon nem túl kedvezőek. A gyengülést a mai napon az ABN Amro, a Barclays és a Vodafone vezeti. Közzétette első negyedéves gyorsjelentését a Deutsche Bank, a Cap Gemini és az Easy Jet is. Eredményeik meghaladták az elemzői várakozásokat, azonban a jövő miatti borúlátás erősebbnek bizonyult. A Novartist és a Nestlét az viselte meg, hogy a dollár árfolyama 11 hónapos mélypontra esett vissza az euróval szemben. Az üzletkötők arra is rámutattak, hogy van egyfajta késztetés a profitrealizálásra, mivel a piac immár három éve nem járt jelentősebb mélységekben. A fundamentumok jók, azonban a befektetők kifogásokat keresnek - tették hozzá. Az ABN Amro másfél százalékkal ereszkedett 22,83 euróra, a Barclays szintén másfél százalékkal 680 pennyre, míg a Vodafone 1,2%-kal 126,25 pennyre. A gyorsjelentők közül a Cap Gemini 5,3%-kal ugrott meg 45,07 euróra, az Easy Jet pedig 4,2%-kal 326,25 euróra. Ami az indexeket illeti, a londoni FTSE100 0,65%-kal süllyedt 6042 pontra, a párizsi CAC40 fél százalékkal 5214 pontra, míg a frankfurti DAX 0,7%-kal 6009 pontra. A régiós mutatók közül a moszkvai RTS 0,6%-kal gyarapodott 1726 pontra, a prágai PX50 viszont 0,05%-kal csúszott lefelé 1476 pontra. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.