BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödtek az amerikai indexek

Erősödtek pénteken az amerikai indexek, egy héten át tartó esést zárva le így. Elsősorban a technológia indult meg, miközben a nyersanyaggyártók lefelé csúsztak. A Dell például 2,6%-kal emelkedett, egy nappal az után, hogy bejelentette, az AMD processzorait is felhasználja számítógépeiben. Az AMD 11,5%-kal ugrott meg a hír hatására. Az elemzők rámutattak, hogy a héten számos részvény olcsóvá vált a folyamatos gyengülés miatt, de az inflációval, a lassuló gazdasági növekedéssel és a kamatemeléssel kapcsolatos félelmek továbbra is jelen vannak. A befektetők megkezdték a profitrealizálásokat a nyersanyaggyártóknál, miután ereszkedni kezdett a fémek és az olaj ára. A CRB nyersanyag indexe 52 hetes mélypontot ért el 337,54 ponton. Az olaj ára annak hatására süllyedt 92 centtel 68,53 dollárra, hogy az OPEC iráni elnöke bejelentette: az olajkartell nem fog termelésének csökkentéséről dönteni júniusi találkozóján. A Dow Jones 15,77 ponttal, azaz 0,14%-kal emelkedett 11.144,06 pontra, a Standard & Poor''s 500 5,22 ponttal, tehát 0,41%-kal 1.267,03 pontra, míg a Nasdaq 13,56 ponttal, vagyis 0,62%-kal 2.193,88 pontra. A Downak négy hónap óta ez volt a legrosszabb hete, mivel 2,1%-kal esett, de az S&P is gyengült 1,9%-kal, illetve a Nasdaq 2,2%-kal. (Tőzsdefórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.