BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önbiztosító németországi konszernek

A nagy német konszernek egy része csalódott ipari biztosítást kínáló partnerében – írja a Handelsblatt. Az utóbbi időkben a cégek szerint – főként a 2001-es New York-i terrorcselekmények óta – megdrágultak az ipari biztosítások, miközben nem bővült a biztosítással lefedett események száma. Éppen ellenkezőleg, évről évre csökken a kivételt képező események száma, ráadásul ami egyszer valamiért kikerül, soha nem kerül vissza.

Védekezésül saját forrásból próbálja megoldani a problémát az, akinek van rá pénze. A kötelezően biztosítandó (előre nem kalkulálható) eseményeken felül a cégek másra nem kötnek biztosítást, az időnként felmerülő veszteségekre pedig céltartalékot képeznek. Az újság szerint saját magát biztosítja például az Adidas vagy a British Petrol A német törvények szerint ráadásul az ilyen tevékenységhez a korábbiakkal ellentétben csoporton belüli biztosítótársaságot sem kell alapítani. A frankfurti Kiep tanácsadó cég szerint ez a jelenség veszélyt rejt, ha sokan utánozzák, egy globális katasztrófahelyzet esetén robbanáshoz vezet.

A magyar vállalatok egyelőre túl kis méretűek ahhoz, hogy a kötelezően előírt biztosítások által fedezett eseményeket saját erőforrásból létrehozott tartalékokból fedezzék – tudtuk meg Sipos Józseftől, az Allianz Hungária kommunikációs igazgatójától. Ez a jelenség a nemzetközi porondon szerepet játszó cégeket érinti igazán, ezért akik külföldön így csinálják, Magyarországon sem kötnek biztosítást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.