BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Takarékok: ötödével nőtt a nyereség

Több mint hárommilliárd forintos adózott eredményt produkált a takarékszövetkezeti szektor az első negyedévben, ez 21,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyelete által publikált adatokból. Az adózás előtti eredmény valamivel visszafogottabb, de így is igen figyelemreméltó mértékben – 18,8 százalékkal – bővült, és elérte a 3,7 milliárdos szintet. A hazai takarékszövetkezetek összesített mérlegfőösszege március végén meghaladta az 1300 milliárd forintot, csaknem 200 milliárddal több a 2005 első negyedévinél.

A felügyelet által publikált adatok szerint a szektor változatlanul a betéti oldalon produkál gyorsabb növekedést, a hitelállomány – hasonlóan a megelőző időszakhoz – az első negyedévben is visszafogottabb mértékben emelkedett. (A március végén regisztrált nem egészen 540 milliárdos állomány 7,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál: ugyanezen időszakban a bankok 21,4 százalékos növekedést produkáltak.) A hiteleken belül a vállalkozói oldalon mutatkozott gyorsabb bővülés: itt 12,5 százalékkal ugrott meg a nyilvántartott állomány, szemben a lakossági ügyfeleknél elért 7,8 százalékkal.

A betéteknél jóval látványosabb növekedést értek el a takarékszövetkezetek: a vállalkozói oldalon az egy év alatt elért bővülés meghaladta a 21 százalékot, de igen látványos, több mint 18 százalékos emelkedést mutattak ki a lakossági ügyfeleknél is. (Ez a növekedés egyébként megközelíti a bankszektor által öszszességében produkált szintet.)

Az eredményoldalon a bankoknál tapasztalthoz hasonló tendenciák figyelhetők meg a takarékszövetkezeti szektornál is: a kamateredmény nem egészen tízszázalékos növekedése mellett az összesített jutalék- és díjeredmény több mint kétszer olyan gyorsan, 23 százalékkal növekedett. A szektor saját tőkéje egy év alatt valamivel több mint 11 milliárd forinttal gyarapodott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.