A hazai alapkezelők csaknem tucatnyi új befektetési alappal jelentek meg, így ők alaposan felkészültek a szeptember elsejétől életbe lépő 20 százalékos kamat-és árfolyamnyereség-adó fogadására.
A befektetők közül azonban eddig kevesen reagáltak, a hazai befektetési alapok augusztus közepén ugyanis alig egy százalékos vagyonbővülésről tanúskodtak.
Szakértők ezzel szemben korábban úgy nyilatkoztak, hogy a kamatadó elleni védekezés egyik nagy nyertese a befektetési alap lehet, ezen belül főként a pénzpiaci, ingatlan- és garantált konstrukciókba akár ezermilliárd forint is vándorolhat.
Az eddigi adatok szerint a befektetési alapok közül az ingatlanalapoknál látszik mozgás, míg a legtöbb pénzpiaci alap nettó eszközértéke csökkent, a kötvényalapokat pedig elvándorlás jellemezte. Temmel András, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének főtitkára szerint a befektetési alapok vagyonalakulásában nagy szerepe van a konkurenciának, mivel egyre több bank jelent meg új, hosszú futamidejű, vonzó kamatokkal kecsegtető betéti termékekkel. VG