BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszatáncolnak a tőzsdék

Régiószerte hó eleji szintre estek vissza tegnap a vezető tőzsdeindexek, emellett a Budapesti Értéktőzsde első számú mutatója, a BUX is sokat veszített. A hazai piaci érzékenységet tetőzte, hogy a befektetők távol maradtak a kockázatosnak vélt eszközöktől – jelentősen alulmaradt a tőzsde forgalma az idei átlagtól – így a forint is jelentős veszteséget könyvelhetett el: 283,30-ra gyengült az euróval szemben, ahol utoljára a múlt hét elején járt a kurzus. A dollárral szemben pedig több mint kétszázalékos volt a vesztesége: 205,43 forintba került a zöldhasú, a svájci frank ára 187,48 forintra emelkedett a tegnap délutáni bankközi devizapiacon. A kelet-közép-európai társaságok közül a pénzügyi és telekommunikációs szektort érintette leginkább a befektetők távolmaradása, valamint a devizák gyengülése.

A BUX a nap végére 2,25 százalékos esést követően 15 888,70 ponton zárt, utoljára június 9-én járt ezen a szinten az árfolyam. A részvényszekció forgalma alacsony volt, a befektetők távol maradtak a vásárlástól: 13,8 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok.

A nagyok közül a nap vesztese az OTP Bank volt, amelynek egyheti mélybe esett az árfolyama: 4,46 százalékos csökkenést követően 3620 forinton zárt. A Mol-papírok 1,63 százalékkal zártak alacsonyabban hétfőn:

13 300 forinton, míg a Magyar Telekom-részvények értékük 1,45 százalékát veszítették el, azt követően, hogy az UBS semlegesről eladásra rontotta a telekommunikációs papírok ajánlását, a szűkülő eladásokra hivatkozva. Egyedül a Richter Gedeon volt képes a nap végére átkúszni a zöld tartományba: az árfolyama 0,03 százalékos emelkedést követően 33 000 forinton állt meg.

A nemzetközi hangulat nyomta rá a bélyegét a hazai parkettre, amely az utóbbi időben felülteljesített a vezető piacokhoz képest – mondta Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője.

Különösebben nem rontotta a képet semmilyen vállalatspecifikus hír, és a forint délutáni gyengülése sem súlyosbította a helyzetet. Inkább természetes korrekcióról van szó, időszerű volt már egy jelentősebb esés a globális tőzsdéken, sőt, a következő hetekben is további lejtmenetre számít Herczenik Ákos.

Pozíciózárási hullám indult el a tőzsdéken – mondta el az MTI-nek Kuti Ákos, a Cashline elemzője. Az eladói nyomás az ázsiai piacokról az európai börzékre is átterjedt, majd délután az amerikai tőzsde is csatlakozott. Az esésben a bankszektor járt az élen. Az elemző kifejtette, hogy a magyar piacon a vezető papírok többsége lokális csúcspontokat ért el az elmúlt napokban, így véleménye szerint már érlelődött az esés. A gyengülés a múlt hét végén megindult, hétfőn pedig felgyorsulni látszott ez a folyamat.

A régiós mutatók többsége veszteséggel kezdte a hetet, a varsói WIG 20 index 1,75 szá-

zalékos csökkenést követően 2005,54 ponton zárt. A prágai PX mutató 1,80 százalékot csökkent, Bécsben az ATX index 2,56 százalékot esett: itt az OMV, a Telekom Austria és a Voestalpine húzta le a kosarat. GT

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.