Ipari mennyiségben vették az OTP-t, új csúcson zárt a BUX
Noha az amerikai részvényindexek a pozitív tartományban kezdték a kereskedést kedden, délutánra a milánói tőzsde kivételével mínuszba csúsztak a meghatározó európai tőzsdemutatók.

A DAX index leggyengébb részvénye egyébként az idehaza is kedvelt Zalando európai online divatplatform 13 százalékkal zuhanó papírja volt. A befektetőkre a Morgan Stanley elemzője hozta a frászt, aki szerint a TikTok Amerikában már sikeres és jelenleg Nyugat-Európába készülő e-kereskedelmi felülete veszélyt jelenthet a német cégre, illetve az egész szektorra nézve.
A BUX persze nagyot vert európai társaira, hiszen, bár a pesti börzén is erodálódtak valamelyest a napközben elért csúcsok, ám az index 1,5 százalékkal így is 130 284 pontra nőtt, ami új történelmi rekord.
Az azonnali részvénypiac forgalma meghaladta a 32,6 milliárd forintot, amiből 21 milliárd az OTP-re jutott.
Apropó OTP, a legnagyobb magyar bank részvényei napközben eddigi rekordjukat is megdöntötték, többször is 41 ezer forint fölé jutva, ám az utolsó kötésben 40 870 forinton cseréltek gazdát a papírok.
A legmeredekebb emelkedés a reggel jó hírt közlő Molnál látható, az olajrészvény 2,4 százalékkal, 3936 forintig vágtázott.
A kora reggel szintén kedvező bejelentést tett Richter a kicsengetésre 2 százalékkal, 11 100 forintra drágult.
A Magyar Telekom részvényei pedig végül 2040 forinton zártak, azaz a napközbeni erősödést követően hétfői záróárukra estek vissza.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Eközben a forint volatilis mozgásokat követően nagyjából ugyancsak a hétfői szintjére állt vissza. Az euró kurzusa 380,7 forintnál járt a tőzsdei kicsengetés időpontjában.


