Újabb cég került az ezermilliárd dolláros klubba – nem a szokványos helyről érkezett
A világ legnagyobb kiskereskedelmi láncának piaci kapitalizációja először lépte át az ezermilliárd dollárt. A Walmart ezzel olyan elit klubba került, amelyet jellemzően technológiai óriások, például az Nvidia és az Alphabet uralnak – mutat rá cikkében a Bloomberg.

A Walmart részvényárfolyama a New York-i kereskedésben kedden a rekordot jelentő 126 dollárra nőtt.
A kiskereskedelmi lánc papírjai idén eddig 12 százalékot erősödtek, amivel jócskán felülteljesíti az S&P 500 index 1,9 százalékos emelkedését.
Az amerikai cég hatalmas méretet és beszállítói hálózatot épített ki, amivel jellemzően alacsony árakon tudja kínálni a termékeit. A vállalat fogyasztói között minden jövedelmi szegmens megtalálható, de vonzereje főképp az árérzékeny háztartások körében erős. A cég online kínálata inkább a tehetősebb vásárlók körében népszerűbb, mivel a kényelemért ők hajlandók felárat fizetni.
A Walmart felismerte a mesterséges intelligencia hasznát, ami segítette égbe repíteni a piaci értékét
A Walmart beruházásai a mesterséges intelligenciába (MI) is gyorsították a részvényárfolyam emelkedését. A vállalat célja, hogy az MI-t a működés minden területén alkalmazza. A kiskereskedelmi lánc idén partnerséget jelentett be az Alphabettel, hogy a Google Gemini platformján MI-alapú vásárlási élményt kínáljon, nemrég pedig az OpenAI-jal is együttműködésre lépett, ami lehetővé teszi, hogy a vásárlók közvetlenül a ChatGPT-n keresztül böngésszenek és vásároljanak a termékei közül. A céget januárban felvették a Nasdaq 100 indexbe is, ami jól mutatja a befektetők technológiai törekvések iránti étvágyát.
A Walmart jelenleg a legnagyobb vállalat piaci érték alapján az S&P 500 Consumer Staples indexen belül, megelőzve a Costco Wholesale-t, a Procter & Gamble-t és a Coca-Colát. Emellett most már azon kevés nem technológiai cég közé tartozik, amelyek piaci értéke meghaladja az ezermilliárd dollárt.
A Walmartnak egyre erősebb versenyben kell helytállnia. A például az Amazon, az Aldi és más szereplők egyre inkább célként tűzik ki az árérzékeny fogyasztók megszólítását, a Target pedig stílusosabb kínálattal és jobb bolti élménnyel próbál kilábalni az egyéves visszaesésből.
Az elemzők azonban ennek ellenére is egyelőre magabiztosak a Walmarttal kapcsolatban. A Bloomberg adatai szerint 47 vételnek megfelelő ajánlás áll szemben mindössze három tartással és egy eladással.

A részvény erős teljesítménye ugyanakkor kérdéseket vet fel az árfolyam további emelkedési lehetőségeiről. A Walmart átlagos 12 hónapos célára 124,37 dollár, nagyjából ott, ahol a részvény hétfőn zárt.
A papír előretekintő eredmény alapján több mint 42-es szorzón forog, ami közel történelmi csúcs.
A vállalat novemberben megemelte az egész éves árbevételi és profit-előrejelzését.
A Walmart február 19-én teszi közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését.
Az önkiszolgáló kasszák veszélyeire figyelmeztetnek sokan a közösségi médiában
A közösségi médiában elég sok történetet lehet olvasni arról, hogy az önkiszolgáló kassza a vásárlást követően nem a helyes összeget számította ki, hanem többet. Magyarul túlszámlázás történt. Időközben kiderült, hogy a világ legnagyobb áruházláncában is több ilyen eset volt már.


