BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szüreteltek a kisbefektetők

A harmadik negyedévi tőzsderali a részvényállományt is megemelte Magyarországon – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen ismertetett adataiból. Július és október között a BUX több mint 30 százalékot emelkedett, a hazai részvényállomány pedig hasonló arányban, 5400 milliárd forint fölé ugrott. Mivel tőzsdei bevezetés nem történt, az 1240 milliárd forintnyi növekmény szinte kizárólag az árfolyamok emelkedésének volt betudható.

A magyarországi részvényállomány csaknem 74 százaléka külföldi intézményi befektetők kezében volt szeptember utolsó napján. Ezek a társaságok a második negyedévben kezdték nagyobb tételekben vásárolni a hazai papírokat, de bizalmuk a harmadik negyedben is kitartott, és – bár szerényebb mértékben – nettó vásárlók maradtak. Ezzel ellentétesen viselkedtek a hazai háztartások. A tőzsdék mélyrepülése idején bevásárló kisbefektetők úgy gondolhatták: itt a pénzszüret ideje, így – akárcsak a második negyedévben – nettó eladók lettek, több mint 82 milliárd forintnyi részvényen adtak túl. A háztartások tulajdonában lévő állomány ennek dacára is gyarapodott, mivel a kisbefektetőknek az árfolyamnyereségen 94,6 milliárd forint profitja keletkezett.

Az állampapír-befektetők is jól járhattak a negyedév során, különösen ami a forintban denominált kötvényeket illeti. A központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok piaci értéken számított állománya szeptember végén 14 479 milliárd forint volt. Az államkötvényeké 12 280 milliárd – ebből a devizában kibocsátott állomány 4258 milliárd –, a kincstárjegyek állománya 2199 milliárd forintot tett ki. Július és október között a forintállamkötvényeken több mint 511 milliárd, a kincstárjegyeken csaknem 9 milliárd forintnyi árfolyamnyereség keletkezett.

A befektetési alapok állománya 28,8 százalékkal, 2868,7 milliárd forintra nőtt a harmadik negyedévben. A visszaváltások ideje véget ért: a befektetési jegyeket mind a háztartások, mind az intézmények vásárolták. HB

Megmaradhat a nyesz

Meghallgatásra talált a hosszú távú megtakarítások ösztönzéséért küzdő pénzügyi szolgáltatói lobbi, mert a most elfogadott 2010-es adócsomag szerint a hosszú távú befektetési szerződések (htbsz) mellett megmarad a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) is – közölte a Bamosz.

A tbsz-t kötő ügyfélnek, ha legalább ötéves befektetési tartamot választ, a kamat- és árfolyamnyereség után nem kell adót fizetnie. Ha a befektetése legalább három évre szól, az adókulcs 10 százalékos lesz.

A tbsz-t kötő ügyfélnek, ha legalább ötéves befektetési tartamot választ, a kamat- és árfolyamnyereség után nem kell adót fizetnie. Ha a befektetése legalább három évre szól, az adókulcs 10 százalékos lesz.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.