Pénz- és tőkepiac

Túl olcsó a kötelező?

Az idei kötelező kampány első közel három hetének tapasztalatai alapján a biztosítót váltó ügyfelek döntő többsége, mintegy nyolcvan százaléka a független alkuszokon keresztül köti meg új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződését. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint ugyanakkor a nem várt jelentős díjcsökkenés a jövő évtől problémákat is generálhat a piacon.

Várakozásaik szerint ugyanis a kieső díjbevételt egyes biztosítók már csak a kárrendezési szolgáltatások színvonalának csökkentésével tudják majd kompenzálni. Ez nehézkesebb, a megszokottnál hosszabb ügyintézést is eredményezhet. Ezért az elkövetkező időszakban a biztosítási alkuszokra – szakmai tapasztalatuk és biztosítói kapcsolatrendszerük miatt – érdemes lesz még fokozottabban támaszkodniuk az ügyfeleknek.


 
Az idei kampányban a kötések listáját az eddigi tapasztalatok alapján nagy biztosítók vezetik: A képet ugyanakkor árnyalja, hogy van olyan társaság, ahol az újrakötések mértéke a szokásosnál is nagyobb méreteket ölthet.

A várakozásokkal szemben ugyanis az idén 15-20 százalékkal csökkentek az átlagdíjak: míg tavaly 30 ezer forintért köthettek kötelező biztosítást az autósok, az idén 25 ezer forint az átlagos szerződési díj. „Összességében a tavalyinál intenzívebb első hetek ellenére az utolsó héten várható a kötések 40 százaléka, így a végeredmény az előzetesen nem várt 900 ezres határt is átlépheti, igaz, ezeknek a kötéseknek akár harmada is a saját biztosítónál való újrakötés lehet.”- mondta el Papp Lajos.
 
A casco esetében az idei kötelező kampány különösen jó lehetőséget kínál a szerződés kedvező díjon való megkötésre: amennyiben együtt kötjük meg a két autós biztosítást, akár 30-40 százalékot is spórolhatunk. Sajnos még mindig kevesekhez jutott el, hogy egy ideje már a 4 évnél idősebb járművekre is igen kedvező díjú, speciális casco ajánlatok közül válogathatnak az ügyfelek.

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége casco kötelező FBAMSZ alkusz kgfb
Kapcsolódó cikkek