Pénz- és tőkepiac

Amerikai szenátorok "izmoznak" Kína ellen

Amerikai szenátorok törvénytervezetet terjesztettek be a washingtoni Kongresszusban azért, hogy megakadályozzák a jüan mesterségesen alacsony árfolyamon tartását a dollárral szemben.

Az AFP jelentése szerint a beterjesztett tervezet ugyan nem nevezi meg kifejezetten Kínát, ám a szenátorok nem csinálnak titkot abból, hogy a dokumentum az ázsiai országot célozza meg. "A kínai valutával való manipuláció hozzájárult a globális recesszióhoz, jelenleg pedig akadályozza a fellendülést" - hangoztatta Charles Schumer demokrata szenátor a törvénytervezet fő szerzője.

Az Egyesült Államokban tapasztalható magas ellen nincs más hatásos intézkedés, mint fellépés a jüan mesterséges gyengítésével szemben – vélik az előterjesztést támogató politikusok. A hét elején a két politikai táborhoz tartozó 130 képviselő már felszólította Timothy Geithner amerikai pénzügyminisztert, hogy a jövő hónapra tervezett jelentésében valutamanipulátorként bélyegezze meg Kínát, a világ első számú exportőrét.

Kína egyelőre lebegteti a jüannal kapcsolatos álláspontját. A kínai jegybank (PBOC) kormányzója, Zhou Xiaochuannak szerint a kínai jüan felértékelését előbb-utóbb végre kell hajtani. Zhou március elején tett nyilatkozata szerint a jüan rögzített árfolyamára a pénzügyi válság miatt volt szükség, vagyis a 2008 júliusa óta hatályos rögzítés a gazdasági ösztönzők egyik eleme volt, amelyet előbb vagy utóbb, de ki kell vonni.

A politikai motivációk mellett gazdasági érvek is szólhatnak a jüan erősödése mellett, így a fogyasztói árindex várható emelkedése, amely bár januárban elmaradt az előzetes várakozásoktól - a pénzromlás üteme nem haladta meg az 1,5 százalékot – de a legtöbb piaci felmérés szerint februárra 2,5 százalékra gyorsulhat a fogyasztói áremelkedés. Közgazdászok most azt számolják, hogy mikor és mekkora lépésekben van esélye a jüan felértékelésének.

Nouriel Roubini , a New Yorki Egyetem professzora a hétvégén úgy nyilatkozott a Bloombergnek, hogy szerinte az idei második negyedévben elengedik a jüant a dollártól, amely első lépésben 2 százalékot fog erősödni, majd később, az év hátralevő részében további 1-2 százalékos kapaszkodásra van még esély. Roubini jóslatánál konkrétabb a Bloomberg konszenzusa, amely 5 százalékos jüanerősödést jelez a következő 12 hónapra.

PBOC leértékelvaluta jüan Roubini szenátor
Kapcsolódó cikkek