Pénz- és tőkepiac

33 helyen lehet személyesen nyilatkozni magánpénztárban maradásról?

Egyszerre három csapást mért a magánnyugdíjpénztári rendszerre a Matolcsy György által péntek éjszaka beterjesztett törvényjavaslat – mondja Bába Julianna. A Stabilitás Pénztárszövetség számításai szerint az egész országban összesen 33 helyen lesz lehetőség a személyes nyilatkozattételre.

A Stabilitás Pénztárszövetség elnöke a Maradok blog által készített exkluzív videó-interjúban többek között közölte: nem indítanak polgári elégedetlenségi mozgalmat, nem lépnek ki a politikai porondra, de a legvégsőkig elmennek a jogi eszközök felhasználásában annak érdekében, hogy a „Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról” szóló törvény hatályba lépését megakadályozzák.

Nehéz indulatok nélkül beszélni a nyugdíjpénztárakat illető törvényjavaslatról - nyilatkozta Bába Julianna. Az elnökasszony szerint a javaslat alkotmányos alapjogokat sét, korlátozza a választás szabadságát, és így az emberi méltóságot is.

Nézze meg a teljes interjút!

Bába szerint a törvényjavaslat három irányból mér csapárt a rendszerre. Az első csapás a tagokra vonatkozik. Aki maradni szeretne, az Matolcsy György miniszter szerint kiiratkozik a társadalmi szolidarítás rendszeréből. Hol van itt a szabad választás lehetősége, amikor az ember ilyen fenyegetést kap, ráadásul a nyugdíjadónak átkeresztelt közterheket ugyanúgy viselniük kell, miközben semmiféle juttatásra ezért már nem lesznek jogosultak. (A törvény nyugdíj-hozzájárulásnak nevezi az eddigi munkáltatói nyugdíjjárulékot, és leszögezi, hogy "a társadalombiztosítási ellátások fedezetének megteremtése érdekében" kell ezt fizetni. A tb-törvény szerint a a foglalkoztatót járulékbefizetési kötelezettség terheli, így jön létre a biztosítási jogviszony. Vagyis a törvény szerint ha ez megtörténik, létrejön a biztosítási jogviszony. Ebből az következne, hogy a hatályos törvény szerint, aki a magánpénztárban marad, de foglalkoztatója fizeti a nyugdíj-hozzájárulást, része marad a tb-rendszernek.) Bába felhívta a figyelmet arra is, hogy a tagok jelentős része (mintegy kétmillióan) saját önkéntes elhatározása alapján lépett be a magánnyugdíjpénztári rendszerbe.

Nézze meg a legjobban teljesítő nyugdíjpénztárak rangsorát!

Következő csapásként Bába az államigazgatási szerveknél való személyes megjelenést említette, rámutatva, hogy számításaik szerint erre országosan 33 helyen lesz lehetőség. (A törvény szerint a területileg illetékes nyugdíjszervnél kell jelentkezni - A szerk.) Minderre összesen másfél hónap áll rendelkezésükre, amiben a karácsonyi szünet is benne van.

A harmadik csapás, hogy a törvényjavaslat olyan minimális szinten határozza meg a pénztárak működési költségeit, hogy az számításaik szerint a "hideg vízre sem elég". (A törvény felhatalmazza a Pénzügyi Szervezetek Felügyeletét, hogy megszüntesse a pénztárt, amennyiben veszélyeztetettnek látja a szolgáltatások biztonságát, minden különösebb részletezés, konkrét feltételek nélkül.)

Az egyéni számlavezetés az állami rendszerben egy illúzió, lévén, hogy a befolyó pénzeket azonnal elköltik nyugdíjkifizetésre és adósságcsökkentésre. Így a kormány ígérete nem jelent mást, mint egy „tartozom neked cetlit”, amit 20-30 év múlva lehet majd egy másik kormánynál beváltani.

Az állam által ígért számlavezetés, nyilvántartás, nem más mint egy kockás papír, ezek az összegek nem kerülnek trezorba, egy értékpapírszámlára, hanem elkölti azokat a kormány.

Bába Julianna az interjú másik részében elmondta, hogy a pénztáraknak nincs joga arra, hogy maradásra biztassa a magán-nyugdíjpénztárak tagjait, de előbb a törvényjavaslat elfogadását próbálja megakadályozni, majd ha ez nem sikerült, akkor magyar és nemzetközi jogorvoslatokkal él.

nyugdíjadó bába julianna magánnyugdíj Stabilitás Pénztárszövetség nyugdíjpénztár nyugdíj
Kapcsolódó cikkek