A forint éve az idei, január eleje óta 2,5 százalékkal értékelődött fel a hazai fizetőeszköz az euróval szemben úgy, hogy közben az euróindex idei mérlege is pluszt mutat.
A héten a 313-as szint alá is benézett az euró-forint kurzus, ami csaknem egyéves rekord. Ugyan a forinterősödés hátterében nemzetközi tényezők is állnak, mégis országspecifikus a jelenség:
a régiós versenytárs, a korona és a zloty nagyjából az év elején elért szinteken áll, míg a lej 2 százalékos gyengülésen van túl.
Tavaly nyáron a fejlődő és feltörekvő piaci devizák komolyabb átértékelődésen estek át, ekkor a forint 6 százalékot vesztett értékéből az euróval szemben. Ez egyrészt a világgazdasági növekedés lassulására és az Egyesült Államok monetáris szigorítására adott egyszeri reakció, másrészt a török és argentin devizaválság következménye. Volt tehát honnan drágulni, a forintárfolyam pedig visszatért az átértékelődés előtti szintekre.
A felértékelődés hátterében külső és belső tényezők is állnak.
A külső tényezők közül a legfontosabb, hogy az Európai Központi Bank (EKB) az euróövezeti konjunktúra-időszak végére reagálva kitolta az első lehetséges kamatemelés időpontját 2020-ra, valamint további lazításként beindítja TLTRO-programjának harmadik ütemét.
Az óceán túlpartján pedig a Fed jelezte: az idén már vélhetően nem emel kamatot, mérlegének leépítését pedig először csak lassítja, szeptemberben szünetelteti. E két tényezőnek két okból van hatása a hazai devizára.
Egyrészt a Fed szigorítási ciklusának leállása (kisebb részben a kínai–amerikai kereskedelmi feszültség oldódása) növelte a piac étvágyát magasabb hozamot kínáló, ám kockázatosabb eszközök, köztük például a fejlődő piaci devizák iránt. Másrészt pedig – és ez már a belső tényezővel is összefügg – a nagy jegybankok óvatosabb hangnemével egy időben elhárult annak a kockázata, hogy tovább nő a monetáris széttartás hazánk és a nyugati gazdaságok között.
A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható
