Egyre csak gyűlik az el nem égett üzemanyag a világ pénz- és tőkepiacain

Bár most épp a koronavírus okozta, egyelőre kisebb korrekciót tapasztalja meg a piac, nem láttunk évek óta nagyobb lejtmenetet a tengerentúli tőzsdéken. Mi ennek az oka?

A kérdés megválaszolásában egy elsőre talán meglepő párhuzam segíthet: a Yellowstone Nemzeti Park 1988-as hatalmas tűzvészének története. A kiváltó okokról a mai napig él a vita, de a tények önmagukért beszélnek: a júniusi villámlások nyomán kialakult kisebb tüzek augusztus végére kezelhetetlenné váltak, a károk pedig a nemzeti park területének mintegy egyharmadát érintették. Tényleges megoldást végül egy szeptember elején érkező korai hóesés hozott. A második világháborút követő évtizedekben az amerikai központi kormányzat kommunikációja és az általános szemlélet az volt, hogy alapvetően minden erdőtűz rossz, ezért minél hamarabb el kell fojtani. Az 1970-es években aztán egyre inkább előtérbe került az a (ma is helyesnek tartott) nézet, amely szerint a tüzek az erdők ökoszisztémájának szerves részei, nagyban hozzájárulnak az erdők környezeti egyensúlyának fenntartásához. Ám ha évtizedeken át mesterségesen elfojtjuk a kis tüzeket, előbb-utóbb elkerülhetetlenül jön egy hatalmas, mivel az el nem égett aljnövényzet és elkorhadt fahulladék tüzelőanyagként folyamatosan halmozódik az erdőkben. Ez történt 1988-ban, és ez maga az általános, az élet sok területén feltűnő Yellowstone-hatás is: dinamikus, komplex rendszerek esetében a negatív folyamatok átmeneti elfojtása sokszor csak egy későbbi, nagyságrendileg nagyobb sokknak ágyaz meg.

Tehát a Yellowstone-hatás a tőzsdére is alkalmazható? Milyen értelemben?

Az egyre szorosabb gazdasági mikro­me­nedzselés, az egyre szerteágazóbb monetáris politikai intervenciók és az állandóvá váló gazdasági stimulusok korát éljük. A (gazdaság)politikusok minden apró tőzsdei esésre reagálnak, a Greenspan-put az amerikai jegybankelnökök eszköztárának sztenderd részévé vált, és természetesen a hosszú táv helyett minden politikai vezető figyelme csak a következő választásokig terjed. Mindemellett új modelljeink vannak (mind a gazdaságra, mind az erdőtüzekre), amelyekről azt gondoljuk, hogy jobbak, mint a régiek, ezért baj sem lehet. Sokak szerint ugyanakkor mindezzel párhuzamosan a gazdaságokban és a tőkepiacokon egyre csak gyűlik az el nem égett üzemanyag.

Hol látszik ma mindez leginkább a tőzsdén és a világgazdaságban?

A BIS egy közelmúltbeli tanulmánya például azon fejlett piaci cégekkel foglalkozik, amelyek hiteltörlesztési szempontból csak az alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően tudtak az elmúlt években életben maradni (úgynevezett zombi cégek). Vagy vehetjük például azokat az elemzéseket is, amelyek azt mutatják be, hogyan emelkedik az amerikai részvénypiacon a veszteséges cégek részaránya, illetve hogy a zombi cégek rövid távú túlélésének milyen hosszú távú tőkeallokációs és termelékenységi költségei lehetnek. Persze, arról nagyon komoly szakmai viták folynak, hogy a fenti analógia mennyire helytálló, hogy a Yellowstone-hatás érvényes-e a tőkepiacok esetében. Valóban szükséges része a gazdaságoknak az új innovációknak megágyazó kreatív rombolás, valóban tisztítótűzként segítenek-e az újjászületésben az időről időre bekövetkező visszaesések? Vagy pedig a recessziók károsak, hatalmas társadalmi áldozatokkal járnak, ezért minden lehetséges eszközzel küzdeni kell ellenük, még akkor is, ha a rövid távú fájdalomcsillapítás hosszabb távú mellékhatásai nem ismertek? Ezek olyan kérdések, amelyekről érdemes gondolkodnunk és beszélnünk.

Mi ilyen esetben a vagyon feladata, ha látja a nyilvánvaló diszkrepanciákat?

Fogadjuk el, a tőkepiacok és a gazdaságok olyan komplex rendszerek, amelyeket nem értünk teljesen. Lehetnek modelljeink, de ezek definíció szerint tökéletlenek. Lehetnek beavatkozásaink, de ezek elkerülhetetlenül mellékhatásokkal járhatnak. Aki tökéletességre és kiszámíthatóságra vágyik, az a befektetések területén rossz helyen jár.

A mostani részvénypiaci korrekció tekinthető-e olyan kisebb tűzvésznek, mint amilyenről beszélt?

A beszélgetésünk idején az amerikai részvénypiac 2-3 százalékkal történelmi csúcsa alatt van, így még arról is lehetne vitatkozni, hogy amit most látunk, az egyáltalán korrekciónak tekinthető-e. Régebben a korrekció definíciót 10 százaléknál nagyobb esésre alkalmaztuk, így szerintem már önmagában az is jelzi, mennyire hozzászoktunk az alacsony volatilitáshoz, hogy az elmúlt napok árfolyammozgásairól milyen szóhasználattal beszélünk.

Ön szerint mi fogja elindítani a kisebb vagy nagyobb tüzet a piacon, és előre jelezhető-e annak ideje és intenzitása?

Irtózom a megalapozatlan előrejelzésektől. A komplex rendszerek tanulmányozásának pont az az egyik fő üzenete, hogy az ilyen jellegű dolgok időbeli prognosztizálhatóságával kapcsolatban érdemes nagyon szkeptikusnak lenni. Elég csak az idei évre gondolni. Az év elején a legtöbb piaci szereplő céláraiból még egy optimista világkép rajzolódott ki, de azoknál az elemzőknél is, akiknél az üzenet pesszimistább volt, okokként szó volt potenciálisan megugró inflációról, szűkölő vállalati marzsokról, Brexitről és miegymásról, de ha jól emlékszem, egy elemzőnél sem olvastam arról, hogy milyen globális növekedési kockázatokat hordoz egy Kínából induló járvány. A szikrát előre beazonosítani nagyon nehéz – sokkal fontosabb szerintem, hogy olyan portfóliónk legyen, amely kibírja a tűzvészt, induljon az akár egy gondatlanul eldobott cigarettacsikkből vagy egy villámcsapásból.