Máris újabb tőkeemelésekre készül a naperőművi energiatermelésre specializálódott NAP Nyrt., amely ünnepélyes kereskedésindító becsengetéssel lépett reggel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacára.

Vadas László, az igazgatóság elnöke és Gál Tamás vezérigazgató; Fotó: Harangozó Dávid

A bevezetést megelőzően a NAP két ízben hajtott már végre sikeres zárt körű részvénykibocsátást, amelyek keretében a társaság 2,55 milliárd forintot vont be. Az újabb – szintén zárt körű – kibocsátásokkal Vadas László igazgatósági elnök szerint akár 6 milliárd forint további friss tőke is érkezhet a céghez a növekedés finanszírozása érdekében. A végleges döntést a tőkeemelésekkel kapcsolatban várhatóan a november 15-re összehívott közgyűlés hozza meg. Vadas László a VG kérdésére egy esetleges nyilvános kibocsátástól sem zárkózott el a későbbiekben.

A NAP az elmúlt egy évben a BÉT több programjában is részt vett, tavaly decemberben a BÉT Xmatchen mutatkozott be, majd részt vett a Mentor programban.

A vállalat tavaly októberi megalapításakor a tulajdonosok célja egy olyan, a befektetők széles köre számára elérhető, az osztalékfizetés mellett hosszú távon is elkötelezett társaság létrehozása volt, amely kizárólag zöldenergia-termeléssel foglalkozik, és így az ESG-követelményekre fókuszáló befektetők számára új lehetőséget kínál. 

A cég portfóliójába jelenleg 30 darab, összesen 15 megawatt teljesítményű naperőmű tartozik a Zala megyei Söjtör közelében. 

A további bővülés érdekében a társaság akvizíciókra épülő növekedési stratégiát követ, céljuk portfóliójuk 100 megawattra történő növelése a következő két évben. Vadas László szerint azonban a 200 megawatt sem elérhetetlen a cég számára, és ez már egy olyan mennyiség lenne, amely a külföldi befektetők figyelmét is felkeltheti.

„Az energiaszektor magas tőkeintenzitása miatt kihívást jelent a növekedés finanszírozása, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a tőzsdei jelenlét és ezáltal a tőkepiaci forrásokhoz való hozzáférés segít megvalósítani céljainkat. 

Úgy gondolom, a NAP hiánypótló befektetési lehetőség lehet a hazai piacon: a felelős és fenntartható befektetéseket kereső, a befektetési portfólió kialakítása során az éghajlati és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő magán- és intézményi befektetőknek egyaránt alternatívát nyújthat, emellett hosszú távon, a hozamkörnyezet alapján vonzó osztalékpapírrá válhat

– jelentette ki Vadas László.

„A NAP Nyrt. nyilvános megjelenése jelentős mérföldkő az alternatívenergia-szektor hazai térhódításában, amelynek ösztönzése fontos a Budapesti Értéktőzsde számára is. A NAP újabb alternatívát kínálhat a fenntarthatósági követelményeket szem előtt tartó befektetők számára. Jelentős eredményként könyvelhetjük el a BÉT-en továbbá, hogy rövid időn belül egy újabb feltörekvő hazai középvállalatot tudhatunk a BÉT Xtend piacán. Ez is bizonyítja, hogy a hazai vállalati kultúrában egyre hangsúlyosabb szereppel bír a tőkepiaci finanszírozás mint a növekedés eszköze” – mondta el Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója.