Sem Magyarországon, sem Európában nem várható a kereskedést befolyásoló gazdasági adat.

Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában jelezte:

a vezető részvények közül elsősorban a Richter mozgása lehet érdekes, miután fontos támaszokról fordult, majd kilépett egy csökkenő trendvonal alól.

A következő ellenállási szint 8600 forint felett húzódik, áttörése esetén a 8750, majd a 9 ezer forintos szinteket veheti célba. A Mol árfolyamában 2728 forintnál húzódik a következő ellenállási szint, de most egy enyhe korrekciós szakaszban mozog, támasz 2650 forint közelében van.

Fotó: Shutterstock

Az utóbbi évek hagyományaihoz híven az Egyesült Államokban a nagybankok indítják el a gyorsjelentési szezont: a JPMorgan Chase szerdán, a Bank of America, a Citigroup és a Morgan Stanley csütörtökön, a Goldman Sachs pedig pénteken hozza nyilvánosságra harmadik negyedéves beszámolóját. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,63 százalékos pluszban, 642,02 ponton állt közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül.

A Brent 83,50 dolláron 2018 októbere, a WTI pedig 81,03 dolláron 2014 októbere óta nem látott szinten is járt a hétfői ázsiai kereskedésben.

Az arany ára csökken. Az azonnali jegyzésekben a nemesfém unciánkénti ára 0,04 százalékkal, 1755,88 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,07 százalékkal, 1756,20 dollárra esett a New York-i árupiacon.