BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minimális plusszal kezdett, majd tovább emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,71 pontos emelkedéssel, 51 824,12 ponton nyitott szerdán.

A keddi záróértékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött nyitáskor, de negyed 10 környékén már 0,39 százalékos pluszban járt.

Kedvező hangulatban indult a hazai kereskedés is, de nagyobb hullámázások után az emelkedés nagy része elpárolgott

– elemezte az előző napot Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

Hozzátette, hogy kiemelkedő, közel 20 milliárd forintos forgalom mellett mindössze 0,06 százalékkal emelkedett a BUX. Az OTP igyekezett visszakapaszkodni 18 000 forint fölé, de kétszer is lefordult, így 0,5 százalékos emelkedéssel zárt. 0,8 százalékkal erősödött a Magyar Telekom is, azonban 0,6 százalékkal süllyedt a Mol és 0,3 százalékkal a Richter.

Fotó: Kallus György / VG

Szintén mérsékelt rajtot várt a börzétől Józsa Bence, az Equilor junior elemzője.

Az OTP megpróbálhat visszakapaszkodni a 18 ezer forintos szint fölé az elmúlt napokban látott negatív korrekciós hullámot követően. A Mol árfolyamát a 2500 forintos támasz tarthatja, ennek letörése esetén először a 2400-as szint, majd a 200 napos mozgóátlag vonala állíthatja meg a kurzust

– részletezte.

A vezető részvények közül a szerdai nyitáskor:

  • a Mol papírjai 0,32 százalékot emelkedtek.
  • az OTP árfolyama 0,65 százalékkal erősödött.
  • a Richter részvényei 0,36 százalékos bővülést mutattak be,
  • a Magyar Telekom értéke 0,80 százalékkal esett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.