Bár az elmúlt héten a figyelem az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktusra irányult, az amerikai tőzsdéken aktív befektetők számára a több mint 40 éves rekordot döntő egyelőre súlyosabb problémát jelent. A fogyasztói árak indexe 7,9 százalékkal volt magasabb februárban, mint egy évvel korábban. Elemzőháza válogatja, hogy idénre hány kamatemelésre van esély az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed)-től, a kötvénypiac mindenesetre meredeken emelkedő kamatpályát vár, egyértelmű jele ennek a március 14-én (hétfőn) 2,12 százalék fölé emelkedő 10-éves amerikai állampapírhozam. 

Amikor a befektetők az infláció ellen igyekeznek megóvni a portfóliójuk értékét, megnő a kereslet a magas osztalékot fizető vállalatok részvényei iránt. Az S&P 500 indextagok közül e célra továbbra is az úgynevezett osztalék-arisztokraták a legkedveltebbek, az ide sorolt 65 kibocsátó legfontosabb jellemzője a minimum 25 évre visszatekintő osztalékfizetés, amelynek mértékét évről-évre emelik. 

Fotó: Shutterstock

A csúcs kifizetők körében van példa bőven 4 százalék feletti hozamokra is, igazán ordító vételi lehetőségek azonban most nem mutatkoznak; nem is olyan régen, 2020 végén például annyira mélyen volt a vezető amerikai olajtermelők közül az Exxon Mobil és riválisa, a Chevron részvényeinek árfolyama, hogy az akkori árhoz képest 10 százalék megtérülést jelentett a kifizetett Mára azonban az Exxon részvények ára megtriplázódott, így tartásukkal jelenleg 4,1 százalék realizálható, ha valaki részesedni szeretne a vállalat nyereségéből. A Sure Dividend összesítése alapján az Exxon jelenleg a 8. legjobb amerikai osztalékpapír, megelőzve például a Richter Gedeon amerikai partnereként is ismert, tizedik helyezett AbbVie-t (3,8 százalék), vagy a top20-ba még épp becsúszó Coca-Cola Co.-t, 3 százalékkal.

A dobogó harmadik helye jelenleg a Realty Income-é, amely ha magyarországi cég lenne, akkor szabályozott ingatlanbefektetési társaságként működne. A cég kiskereskedelmi áruházakat üzemeltet, árfolyama 2020 nyarától emelkedik, ha az ez év eleji szintet nézzük, meg is duplázódott, de még így is magas az árfolyamhoz mért osztalék: 4,5 százalék. A magyarországi képviselettel is rendelkező, autó-, bútoripari és egyéb ipari alkatrészeket gyártó Leggett & Platt viszont épp a részvényei gyengélkedésével válik egyre inkább kiemelt osztalékfizetővé: a tavaly májusban még 60 dollár közelében forgó részvények ára ma alig több mint 35 dollár, ezáltal az osztalék  felér egy 4,7 százalékos bankbetéttel. Az IBM részvények se nem olcsók, se nem drágák, az aktuális éves profit 23,8-szorosát tükrözi a piaci kapitalizáció, ami megegyezik az S&P 500 vállalatok átlagos (P/E) értékeltségével. Amiért viszont jobb vétel lehet a hasonlóan árazott részvényeknél az az osztalék: az IBM részvények a jelenlegi árfolyamon 5,3 százalékos osztalékhozamot biztosítanak a befektetőknek, ez a teljesítmény pedig bőven elég a rangsor első helyéhez.