A befektető, aki a szembesávban száguld a háborús orosz piacok felé

Oroszország ukrajnai inváziójával összeomlott az orosz piac, a moszkvai a bezárás után ugyan újra kinyitott, de továbbra is keresi önmagát, és nem is tűnik úgy, hogy egyhamar kimászik a gödörből. A befektetők igyekeztek mindent eldobni maguktól, ami orosz. Ennek épp az ellenkezőjét teszi egy örmény származású befektető, David Amarjan, aki pont akkor vesz orosz részvényeket, amikor mindenki más szabadulna tőlük. A többi között vásárolt Rosznyeft-, Lukoil-, Gazprom-, vagy éppen Sberbank-részvényeket is, de helyi kiskereskedő és bányászati vállalatok papírjait is bezsákolta – írja elemzésében a Wall Street Journal.

Az ukrajnai háború inváziója előtt Amarjan 250 millió dolláros portfóliójában 30-35 százalékos tettek ki az orosz részvények, nemrég azonban ezt 55 százalékra duzzasztotta fel. Meggyőződése ugyanis, hogy a meredek zuhanás ellenére továbbra is érdemes befektetni orosz részvényekbe.

Ez a dinamika jó bepillantást enged az újraindult, de elszigetelt orosz piacokba, amelyet az Amarjanhoz hasonló szerencsevadászok uralnak, akik úgy döntöttek, hogy vállalják és magas pénzügyi és politikai kockázatokat a potenciális nyereségért.

Amarjan cége, a Balchug szülőhazájában, Örményországban van bejegyezve, ő maga pedig Moszkvában él és dolgozik. Az orosz kapitalizáció a Balchug tavalyi hozamának mintegy 70 százalékát tette ki. A vállalatnak 11 alkalmazottja van, közülük öten dolgoznak Jerevánban.

David Amarjan számított ugyan Oroszország elleni szankciókra, de háborúra nem - erről a Financial Timesnak beszélt február elején. Ennek fényében az év elején átrendezte a portfólióját. Lecsökkentette néhány orosz, valamint nyugati vállalatban való részesedését, csökkentette a részvényvásárlásra használt keretet, ezzel egy időben pedig emelte cége készpénzes pozícióit. A Balchug határidős ügyletekből fedezte a rubelvásárlásokat, továbbá részvényeket vásárolt egy olyan orosz szénbányában, amely Oroszországban végzi a termelést, és a szenet a többi között Kínának adja el amerikai dollárért.

A háború kitörése utáni első gondolata az volt, hogy hogyan védje meg cégét, és annak ügyfeleit abban az estben, ha a Nyugat szankciókat vet ki Oroszországra – amit meg is történt. A vállalat pénzének nagyobb részét elvitte Oroszországból, és nyugati bankokba helyezte át, és ezen azóta sem változtatott.

Egy nappal az invázió után azonban Amarjan ismét vásárlásba kezdett az orosz piacokon. Nem tudta ugyanis elképzelni, hogy a meredek árfolyamzuhanás ellenére az orosz blue chipek csődbe mennének.

„A legnagyobb olajtársaságok és bankok értéke nem zuhanhat le néhány százmillió dollárra” – mondta Amarjan, utalva az orosz cégek rohamos hanyatlására. „Az ügyfeleimnek azt szoktam mondani, hogy a legrosszabb dolgoknak is van kezdete és vége” – tette hozzá.

Amarjan az amerikai és európai tőzsdéken is nyitott szemmel jár, főként a technológiai cégek papírjai között, de kínai részvények is szerepelnek a céljai között. Ugyanakkor arra bár arra számít, hogy az oroszországi körülmények kemények lesznek a következő fél-egy évben, nyitott arra, hogy növelje oroszországi portfólióját – persze megfelelő áron.

Amikor március végén újranyitott a moszkvai tőzsde, Amarjan még óvatosan szemlélte a folyamatokat. Várta, hogy a külföldi befektetők megszabaduljanak orosz befektetéseiktől, ami számára jobb belépési pozíciókat jelent, hiszen 20-30 százalékkal olcsóbban tudott részvényt vásárolni, miközben bízott benne, hogy nem romlik az ukrajnai helyzet.

Amarjan úgy gondolja, hogy hosszabb távon Oroszország és Kína kapcsolata segít enyhíteni a nyugati szankciók okozta sokkot. Szerint az olyan kulcstermékek exportja, mint a olaj, a gáz, a búza és egyéb gabonafélék, a műtrágya, a nikkel, vagy éppen a palládium exportja megszilárdítja Oroszország pozícióit a piacokon.