Jelentős mozgások jellemezték az amerikai befektetési alapokat, az április 13-al zárult egyhetes időszakban inkább a kockázat kerülését választották a befektetők. A Reuters összesítése szerint a részvényalapokból nettó 12,6 milliárd dollár áramlott ki, ez pedig december közepe óta a legnagyobb mértékű eladási hullám. A hírügynökség háttéranyaga szerint a folyamat mögött a köténypiaci hozamok emelkedése áll, illetve az, hogy a Federal Reserve közelgő monetáris szigorítása a várakozások szerint nagyon lelassítja a GDP-növekedést.

Fotó: PETER PARKS / AFP

A 10-éves amerikai állampapírok hozama hétfőn 2,86 százalék volt, ez 3 éve nem látott magasság, ilyen hozamkörnyezetben a befektetők elsősorban a növekedési részvényektől igyekeznek szabadulni, ezt látták a múlt héten az alapkezelők is: az ezekbe a részvényekbe fektető alapokból 6,91 milliárd dollárral több áramlott ki, mint amennyi befolyt, ilyen magas nettó eladásokra pedig január vége óta nem volt példa. 

Arról egyelőre nincs szó, hogy a korábban látott szektorrotáció ismétlődne (növekedési részvények eladásával és értékalapú részvények vételével), ugyanis a value-ba fektető alapokból is hetek óta kivonják a pénzüket a befektetők: a múlt héten közel 3 milliárd dollár volt a nettó kiáramlás. 

A pénzügyi szektor részvényeibe fektető alapok sem népszerűek az utóbbi időben, ellenben a közművek és a fogyasztási cikkek viszont keresettek voltak, e két szektorba fektető alapok 609 és 536 millió dolláros nettó beáramlást könyvelhettek el. 

Az amerikai befektetők nettó 14 milliárd dollárt vontak ki a kötvényalapokból (a bennük lévő kötvényeket korábban alacsonyabb hozam mellett vásárolták az alapok, így most az emelkedő hozamkörnyezetben azok árfolyama csökkent) és 4,27 milliárd dollárnyit a high-yield kötvényalapokból. A pénzpiaci alapokat nettó 26,4 milliárd dollár „hagyta el”.