Kiváló első negyedéves eredményekkel rukkolt elő a Richter a múlt héten. A társaság az összes eredménysoron messze túlteljesítette az elemzői várakozásokat. A gyorsjelentésben ugyanakkor vezetőség ismételten hangot adott azon aggodalmának, hogy a szállítási késedelmek, a vegyianyag- és energiaárak, továbbá a bérköltségek számottevő növekedése miatt megemelkedő gyártási költségek a későbbiekben várhatóan fokozottan fogják éreztetni hatásukat a fedezeti szintekben, tekintettel arra, hogy a 2022. első negyedéves értékesítést nagyobbrészt a meglévő (alacsonyabb költséggel előállított) készletek terhére realizálta a társaság. Ezzel egy időben a vezetőség kijelentette, hogy sem az árbevétel, sem a profit, sem a fedezeti szintek romlására nem számít idén. 

Mindezek után joggal vetődik fel a kérdés, hogy vajon melyik kijelentésnek adjanak hitelt a befektetők. A probléma korántsem új keletű. 

Régóta jellemző a Richter kommunikációjára, hogy igyekszik – talán túlságosan is – óvatosan fogalmazni, amikor a jövőbeli kiáltásokról esik szó. Az esetek többségében viszont a menedzsment aggodalmai utólag túlzónak bizonyulnak és nem nyernek igazolást. 

Tulajdonképpen nem az elővigyázatos megközelítéssel van gond, hanem az ellentmondásos üzenettel, amit a menedzsment általában a piac irányába közvetít a jövőbeli erdményességet illetően. A befektetők nyilván tisztában vannak a bizonytalan gazdálkodási környezetből fakadó kockázatokkal (úgymint gyorsuló bérinfláció, emelkedő kamatok, lassuló növekedés, háború), de leginkább arra lennének kíváncsiak, hogy mindezek következményeit miként látja a Richter vezetősége a vállalat működésére nézve, és ez alapján lehetőleg valós képet szeretnének kapni a társaság várható teljesítményéről. 

A kétértelmű üzenetek azonban erősen kontra produktívak. A Richter az elmúlt 12 évben, tehát azóta, amióta látványosan elmozdult az úgynevezett a specialty gyógyszeripari vállalati arcél kimunkálása felé a PregLem (EsmyaTM) és a szájon át szedhető orális fogamzásgátló (Grünenthal) készítmények megszerzésével, euróban mérve 25 százalékos összhozamot ért fel (árfolyam-emelkedés és osztalékhozam formájában), ami mindössze 1,8 százalékos éves átlagos hozamnak fel meg. 

Ugyanezen periódus alatt az európai gyógyszerszektort reprezentáló SXDP index összesített hozama 275 százalék volt, de még a tisztán generikus készítmények gyártójaként számon tartott, ugyancsak jelentős orosz és ukrán kitettséggel rendelkező szlovén Krka is 108 százalékot tudott felmutatni. Az alulteljesítés okai között a Richter részvények viszonylagosan alacsony piaci likviditása, a folyamatosan bizonytalan makro- és szabályozási környezet, a Vraylaron kívüli más gyógyszerek (például nőgyógyászati portfólió) alulértékelt teljesítménye, a megszerzett eszközök értékvesztése (EsmyaTM), és legutóbb az orosz/ukrán kitettségből adódó kockázatok (13 százalék az árbevételen belül) mellett két további fontos tényezőt mindenképpen érdemes megemlíteni: 

(1) szub-optimális tőkestruktúra (a Richter kifizetési hányada átlagosan 27 százalék volt az elmúlt 5 évben, ami 2-3 százalékos osztalékhozamnak felelt meg, szemben a Krka 62 százalékos, illetve 4-5 százalékos mutatójával, miközben a Richter évről évre jelentékeny nagyságú készpénzt termel); 

(2)indokolatlanul óvatos útmutatás az eredmény várható alakulását illetően. Ezeknek pedig végső soron jelenleg az a következménye, hogy a piac a Vraylaron kívüli egyéb készítményekből származó profitnak (25 százalék) és a társaság K+F tevékenységének semmilyen értéket nem tulajdonít, ami nyilvánvalóan nonszensz. 

Minthogy az is, hogy Richter pillanatnyilag 25 százalékos diszkonton kereskedik a Krka-hoz képest, miközben a gyógyszergyártáson elért bruttó fedezete több mint 10 százalékponttal magasabb. 

A részvényeseknek így jó eséllyel más választásuk nem marad, mint majd kérni a Richter vezetőségét az kifizetési hányad radikális, akár 100 százalékra történő emelésére a társaságban rejlő értékpotenciál realizálása érdekében, ám ettől függetlenül a céget továbbra is masszívan alulértékeltnek tartjuk.