A piacok és az elemzők még mindig emésztik Jerome Powell Fed-elnök múlt pénteki beszédét, amely a festői Jackson Hole kirándulóhelyen hangzott el. A Sziklás-hegység koronaékszerét még 1982-ben választotta ki Paul Volcker, a Fed akkori elnöke, aki a washingtoni hőség elől akart kimenekíteni egy értekezletet. A témákat minden évben bejelentik, a konferenciáról tudósítások jelennek meg, de belépőt jobbára csak kiválasztott jegybankelnökök és tanácsadóik körében osztogatnak. Ott is csak módjával. Bár
a Fed „házi újságírója”, Jon Hilsenrath egyszer azt találta mondani, hogy a büfében zajlanak a legfontosabb szakmai viták, kár lenne lebecsülni a zárt körű bankárklub jelentőségét.
Különösen, hogy az egymást követő Fed-elnökök rendre itt jelentették be a nagy válságkezelő intézkedéseket.
A jegybankárklubban elhangzott Powell-beszéd azt sugallja, hogy a politikai döntéshozók önmagukban nem képesek megoldani a válságot, s agresszív kamatemelésekkel valójában súlyosbíthatják a helyzetet. Az inflációt nagyrészt a Covid-válságra adott a fiskális stimulusok fűtik, s a kamatlábak egyszerű emelése nem elegendő az árindex megfékezésére – idézi a CNBC Francesco Bianchit, a Johns Hopkins Egyetem kutatóját és Leonardo Melosit, a chicagói Fed munkatársát. Akik szerint
Ezt az inflációs emelkedést nem lehetett volna elkerülni a monetáris politika egyszerű szigorításával. Más szóval
a Fed csak akkor tudja megzabolázni az inflációt, ha az államadósságot hiteles költségvetési tervekkel stabilizálják.
A költségvetési kiadások korlátozása nélkül a kamatemelések megdrágítják a hitelköltségeket, s magasabbra hajtják az inflációs várakozásokat.
Jackson Hole-i beszédében Powell elmondta, hogy a jelenlegi nézeteit megalapozó három fő tétel: a Fed elsősorban a stabil árakért felelős, a közvélemény várakozásai kritikusak, s a központi bank nem tud letérni az alacsonyabb árakhoz vezető útról.
Bianchi és Melosi azzal érvelnek, hogy a Fed elkötelezettsége egyszerűen nem elég, bár egyetértenek a jegybanki szempontokkal. Ehelyett azt mondják, hogy a szövetségi magas szintje és a kormány folyamatos kiadásainak növekedése tovább táplálja azt a közvélekedést, hogy az infláció magas szinten ragadhat.
A szövetségi államadósság a bruttó hazai termék 123 százalékát teszi ki, amihez hasonlót, a 2020-as Covid-csúcs 128 százalékától eltekintve, az 1946-os háborús eladósodás óta nem láttunk.
Márpedig amikor a fiskális egyensúlytalanságok nagyok, s a fiskális hitelesség csökken, akkor a Fed számára egyre nehezebbé válhat az infláció stabilizálása a kívánt cél körül. Sőt, tovább ronthat a helyzeten, ha a Fed a kamatemelési pályán marad. Mert a magas kamatlábak megdrágítják a 30 800 milliárd dolláros államadósság finanszírozását. Az idei második negyedévben a teljes amerikai államadósság után fizetett kamat rekordösszegű, 599 milliárd dollár volt a szezonálisan kiigazított éves kamatláb mellett.
Jackson Hole idei tanulsága, hogy szigorúbb fiskális politika nélkül az emelkedő nominális kamatlábak, a növekvő infláció, a gazdasági stagnálás és a növekvő adósság ördögi köre alakul ki.
Powell azt is elmondta, hogy a Fed mindent megtesz, hogy elkerülje az 1960-as és 70-es évekhez hasonló forgatókönyvet, amikor a kormányzati kiadások megugrottak, de a Fed nem volt hajlandó fenntartani a magasabb kamatlábakat, ami évekig tartó stagflációhoz vezetett. Abból végül Paul Volcker Fed-elnök szélsőséges kamatemelései mutattak kiutat. Ám az infláció megszelídítése végül mély recesszióba sodorta a gazdaságot – emlékeztet Bianchi és Melosi. Szerintük Powell még megbánhatja, hogy Jackson Hole-ban héja álláspontra helyezkedett.
