Ahogy korábban már megírtuk, a Pinduoduo (PDD) valóban megjelent a tengerentúlon. Az  egyik legnagyobb kínai kereskedelmi szolgáltató nagy bejelentés nélkül, csendben indította el Temu nevű piacterét csütörtök reggel – írja a Nikkei Asia. Már augusztus végén felmerült, hogy a PDD betör az az amerikai piacra, de akkor az ázsiai cég nem kívánta kommentálni a híreket.

temu.com
Fotó: Temu

A sanghaji székhelyű vállalat most sem tett semmilyen nyilvános bejelentést vagy kommentárt a Temu elindításáról.

A Nikkei Asia információ szerint szeptember 1-jétől szeptember 15-ig tesztüzemben működik a portál, és a PDD azokat az eladókat részesíti előnyben, akik már rendelkeznek határokon átnyúló, online kereskedelmi tapasztalattal.

A termékek többsége Kínából érkezik, a szállítás 49 dollár felett ingyenes és jelenleg 7–15 munkanapot vesz igénybe, ami hosszabb időnek számít a riválisokhoz képest. Főleg ha figyelembe vesszük az Amazone Prime egynapos kiszállítását. A Temu kevesebb terméket kínál, mint a versenytársak, de az árak kedvezőbbek, és 20 százalékos induló akció vonatkozik minden árucikkre.

A 2015-ben alapított Pinduoduo egyike azon kevés kínai cégnek, amely részvényeivel csak az Egyesült Államokban kereskednek, és nagyjából 13 százalékot birtokol a távol-keleti ország online kiskereskedelmében. A PDD viszonylag későn lépett be a kínai internetes kiskereskedelmi piacra, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a világ egyik leggyorsabban növekvő technológiai vállalata legyen. 

BRAZIL - 2021/10/12: In this photo illustration the Pinduoduo logo seen displayed on a smartphone and in the background.
Fotó: Rafael Henrique / Getty Images

A cég csoportos vásárlásra biztatta a fogyasztókat, akik barátokat toborozhatnak a kedvezményes vásárláshoz. Elsősorban gyümölcsöket, zöldségeket lehet farmerektől vásárolni, de számtalan más termék is elérhető.

Chelsey Tam, a Morningstar részvényelemzője szerint a Pinduoduo a csoportos vásárlási modell bevezetésével fog kísérletezni az amerikai piacon. A cég akkor lépett, amikor a világ második legnagyobb gazdaságának számító Kína éppen csak elkerülte a visszaesést, mivel a szigorú járványvédelmi intézkedések és az ingatlanpiaci válság korlátozza a növekedést.

A PDD idén nagyrészt ellenállt a negatív gazdasági hatásoknak, és a vártnál jobb növekedést jelentett a júniusi negyedévről. Az összbevétel 31,44 milliárd jüan (4,55 milliárd dollár) volt, 36 százalékos a növekedés az előző évhez képest. Ezt főleg a mezőgazdasági termékek, a szórakoztató elektronika és a szépségápolási termékek növekvő értékesítésével érték el.

Az amerikai piacot az Amazon uralja, de egyre jobban terjeszkedik a szintén kínai Shein is, amelyet most a PDD megjelenésé is felkavarhat. Közben az Alibaba Délkelet-Ázsiára koncentrál, és csaknem 1 milliárd dollárt fektet a Lazada nevű piacterébe.