BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megérett a helyzet rá, hogy az amerikai befektetők beszálljanak a német egészségügybe

Több mint 40 százalékkal gyengültek idén az egyebek között kórházakat üzemeltető, generikus gyógyszereket gyártó és kórházépítési projekteket kivitelező német Fresenius részvényei, így a cég ideális célpont volt az Elliott számára is.

Több mint 9 százalékkal lőttek ki a német tőzsdén jegyzett Fresenius egészségügyi cég részvényei arra hírre, hogy az amerikai aktivista befektető Elliott Investment Management a Reuters szerint – egyelőre ismeretlen mértékű – részesedést szerzett a cégben.

Company Fresenius - Headquarters
Fotó: Frank Rumpenhorst / AFP

A piacon azt is tudni vélik, hogy a világszerte egyik legismertebb aktivista befektető a jelenleg diverzifikáltan működő cég feldarabolását tervezi.

A hír közzétételét megelőzően a Fresenius papírjai idén mintegy 40 százalékot veszítettek, részben a Fresenius Medical Care (FMC) nevű leányvállalatánál megugró költségek miatt, ezért indokolt lehet a két cég szétválasztása. A szintén tőzsdei cég FMC részvényei is 4,6 százalékkal erősödtek az értesülésre. 

Az FMC a világ legnagyobb vesedialízis-szolgáltatója.

A Fresenius korábbi vezérigazgatója, Stephan Sturm egyébként ebben a hónapban távozott, és helyét a gyógyszeripari egység korábbi vezetője, Michael Sen vette át, miután a vállalat eredményei a világjárvány és az FMC-nél bekövetkezett költségnövekedés miatt összeroppantak.

Csőd szélén a német kórházak negyven százaléka

Németország kórházai az energia- és inflációs válság miatt csődveszélyben vannak – jelentette ki az egészségügyi miniszter.

Az új vezérigazgató a Siemens igazgatósági tagjaként és az E.ON pénzügyi vezetőjeként szerzett tapasztalatot a vállalati szerkezetátalakítások terén.

A Fresenius felkészítése a következő évtizedekre alapvető változásokat igényel

– jelentette ki Sen.

Az Elliottnak a reformtervek megvalósítása érdekében meg kell küzdenie a Fresenius legnagyobb tulajdonosával, a 27 százalékos részvénypakettel rendelkező Else Kroener-Fresenius Alapítvánnyal is, amely korábban döntési jogot szerzett a stratégiai lépések és a vezetői személyzeti döntések felett.

Kihúzza a Philip Morrisnál a gyufát az Elliott

A Swedish Matchért csatáznak egymással az amerikaiak.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.