Az Opus Global az év első 9 hónapját csoportszinten 1010 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 331,9 milliárd forint saját tőkével zárta, míg teljes átfogó eredménye 14,7 milliárd forint lett.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A 2021. év végi 889 milliárd forintos mérlegfőösszeghez képest a növekedés szerves üzleti fejlődés eredménye, mivel a tavaly megszerzett energetikai cégek tetemes összegű mérlegtételeit már konszolidálták az előző év összehasonlító időszakában 

– írja a cég.

Az eredményszámok összehasonlíthatóságát azonban erősen befolyásolja, hogy a tavaly március végén megvásárolt Tigáznak csak a két negyedévi eredménye szerepelt a bázisban, míg a Titásznak csupán a kilencedik havi eredménye került be a 2021-es konszolidált beszámolóba.

Mindezeket figyelembe véve 2022 első–harmadik negyedévében a vállalatcsoport működési bevétele 86,4 százalékkal, 352 milliárd forintra nőtt, azaz 163,2 milliárd forinttal haladta meg a referencia-időszakban mértet.

Az Opus működési költségei a bevételekhez hasonló mértékben, de azoktól mégis kissé elmaradva, 82,7 százalékkal emelkedtek. A költségnövekedés a portfólió bővülésén túl a gyorsuló ütemben romló kedvezőtlen gazdasági helyzetre, az inflációra, az alapanyag- és az energiaárszint megugrására vezethető vissza.

A bevételek és költségek eredőjeként az üzemi eredmény (EBIT) 156,1 százalékkal, 23,9 milliárd forintra bővült, az EBITDA-mutató pedig a nehézségek ellenére éves bázison csaknem a duplájára, 25,5 milliárd forinttal, 52 milliárd forintra gyarapodott.

A forint euróval szembeni gyengülése miatt a cég 4,1 milliárd forintos pénzügyi veszteséget szenvedett el, miután az előző év azonos időszakában még 14,8 milliárd forintos nyereséget ért el ezen a soron. A tavalyi pluszból 14,4 milliárd forintot tett ki az energetikai cégek megvétele miatt akkor elszámolt badwill hozadéka.

Az adózás előtti eredmény a tavalyi 24,3 milliárd forintról így aztán 19,8 milliárd forintra esett vissza, bár az említett egyszeri, torzító tételt figyelmen kívül hagyva 9,9 milliárd forinttal nőtt volna.

Az adófizetési kötelezettség szintén jócskán emelkedett, főként az energetikai szektorban jellemző, magasabb teher következtében, 

így az időszaki nettó nyereség a tavalyi 23,8 milliárd forintról 13,9 milliárd forintra zuhant.

Az egyes üzletágak közül az ipari termelési szegmens árbevétele 25 százalékkal, 127 milliárd forint fölé nőtt, míg nettó profitja 2,7 százalékkal, 25,6 milliárd forintra csökkent.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazat bevételbővülése kiugró volt, hiszen elérte a 84,6 százalékot, s így a forgalom meghaladta a 104 milliárd forintot, míg a nettó eredménye a tavalyi mínusz 2,6 milliárd forintból 1 milliárd forint feletti nyereségbe fordult.

A pandémia hatása alól felszabaduló turisztikai divízió is közel 80 százalékkal, 23,5 milliárd forintra növelte forgalmát, ám a 2021-es félmilliárdos nyereségből az energiaárak elszabadulása miatt mégis 1,6 milliárdos mínusz lett.

A legjobb teljesítményt a bevételágon több mint 400 százalékkal – 20 milliárdról 102,5 milliárd forintra – bővülő energiaszegmens mutatta, ahol nettóeredmény-soron is pozitív fordulat bontakozott ki.

Idén ugyanis az üzletág 1,4 milliárd forinttal járult hozzá a csoport profitjához, miután tavaly még 505 millióval csökkentette a vállalat hasznát.

Megússza az Opus az új extraprofitadót

Csak a lakossági rendszerhasználati díj befagyasztása sújtja a céget