Elkezdte a csődeljárás megindításával kapcsolatos munkát a Genesis Global Capital, az amerikai kriptopiaci óriás a Digital Currency Group egyik sokat látott leányvállalata. A vállalat először a Three Arrows Capital csődje idején került bajba, ám ekkor még némi trükközéssel – egy a DCG-től kapott 2032-ben lejáró, több mint 1 milliárd dollár értékű váltóért cserébe az anyavállalathoz kerültek a Genesis Three Arrows Capital felé fennálló követelései – sikerült elkerülnie a fizetésképtelenséget.

Genesis And Gemini Photo Illustrations
Fotó: AFP

A kriptopiaci hitelezéssel foglalkozó vállalat azonban az FTX csődje után kénytelen volt felfüggeszteni a betétesek kifizetését, így a Winklevoss ikrek által üzemeltetett Gemini kriptotőzsdén a Genesis közreműködésével kínált kamatozó kriptobetétek kifizetését is. A testvérpár ezt követően a nyilvánosság erejével próbálta rávenni a DCG élén álló Barry Silbertet az együttműködésre, miközben a színfalak mögött a Genesis lázasan kutatott megmentő után.

A Bloomberg írása alapján ez nem járhatott sikerrel, így egyre valószínűbb, hogy a Genesis is bedobja a törülközőt. Ezzel a szokásosnál jóval magasabb, kockázatmentes kamatban hívő Gemini-ügyfelek is pórul járhatnak, akiknek mintegy 900 millió dollár értékben maradt kriptoeszközük a Genesisnél. Noha a felszámolást már a héten megkezdhetik, 

azt nem tudni, hogy a csődeljárás mennyi ideig fog tartani, de valószínűsíthető, hogy évekig is.

Aki ezt nem akarja megvárni, azok számára pedig a lavinát elindító, a hatóságok elől bujkáló Three Arrows-os vezetőknek van egy ajánlata: GTX néven hoznának létre követeléspiacot a szektor csődjeit követően pénzük után futóknak. Kérdés persze, hogy erre pont ők-e a legalkalmasabbak.

A Gemini oldalán kínált, hozamot ígérő termékkel kapcsolatban az értékpapír-felügyelet is vizsgálódik, mondván az értékpapírnak minősül. A Winklevoss ikrek és a Genesis azzal is tisztában kellett legyen, hogy tavaly ugyanezen hatóság leállította a Coinbase kísértetiesen hasonló ajánlatát, hasonló indokokkal. Noha a felek a nyilvánosság előtt zajló vitájukban a saját felelősségüket igyekeztek elrejteni, a hatóságok érdeklődését mind a két oldal felkeltette.