Lélegzet-visszafojtva várják a lengyel bankok az Bíróságának (EUB) csütörtökre beharangozott előzetes véleményét, amellyel egy svájcifrank-alapú jelzáloghitellel kapcsolatos jogvitában fogalmazhatja meg iránymutató álláspontját.

Luxembourg, Luxembourg - Oktober 3, 2014: The European Court of Justice on Kirchberg Plateau in Luxembourg
Fotó: Shutterstock

A tét nem kicsi, a lengyel bankfelügyelet szerint akár százmilliárd zlotyt, azaz mintegy 22 milliárd dollárt is bukhatnak a pénzintézetek.

Az elemzők azonban úgy vélik, ez a veszteség csak a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén merülne fel, hiszen a lengyel hitelintézetek jelentős céltartalékokat képeztek a svájcifrank-alapú hitelekre. Néhány bank pedig peren kívüli egyezséggel már rendezte is ügyfeleivel a vitát.

Mindenesetre a lengyel banki részvényindex, a BNKI 5 százalékot esett azóta, hogy az ügyet 2021 augusztusában benyújtották az Európai Unió Bíróságához.

A folyamatban lévő ügyben a lengyel bíróság azt kérdezte a luxemburgi bíróságtól, hogy egy tisztességtelen feltételek miatt érvénytelennek minősített kölcsönszerződést megkötő felek bármelyike érvényesíthet-e további követeléseket a tőkeösszeg visszafizetésének kötelezettségén túl.

Lengyelországban több százezren vettek fel jelzáloghitelt devizában, főként svájci frankban az alacsonyabb kamatlábak miatt. 

Azonban a vártnál jóval nagyobb részleteket kell fizetniük, mivel a svájci kamatemeléseket követően a frank árfolyama az egekbe szökött.

Az EUB korábban úgy ítélte meg, hogy a lengyel bankok gyakorlata, amely szerint a devizahitel-szerződésekben szereplő árfolyamrésen nyereséget realizálnak, tisztességtelen, a lengyel bíróságok pedig érvénytelennek nyilvánították az ilyen feltételeket, amivel perek láncolatát indították el.

Két lengyel vezető bank, az ING lengyelországi leánybankja és a Bank Millennium az aggodalmakra válaszul közölte, hogy nem tartanak az esetlegesen kedvezőtlen előzetes döntéstől.

Az S&P Global Market Intelligence elemzése szerint a legnagyobb lengyel bankok közül a Bank Millenniumnál a legmagasabb, 9,4 százalékos a svájcifrank-alapú jelzáloghitelek aránya, amelyet az mBank követ 5,4 százalékkal, majd a BNP Paribas lengyel egysége következik 4,7 százalékkal.

Negatív döntés esetén ugyan valóban további költségek merülhetnek fel, ám ezek valószínűleg nem lesznek annyira veszélyesek a bankok számára, hogy aggódni kellene az állapotuk miatt

 – mondta Lukasz Janczak, az Erste Securities elemzője.
Bármi is lesz az eredmény, a jelen ügyben nem dönt a bíróság arról, hogy az esetleges további fizetési kötelezettségekre a lengyel vagy a svájci kamatlábakat kell-e alkalmazni – emelte ki Lehoczki Balázs, az EUB sajtószóvivője.

Fontos: a tartozás nem szűnik meg közjegyzői hiba miatt sem

A devizahitelesek tartozása akkor is behajtható marad, ha hibás okiratok alapján utalták a kölcsönt.