Az Európai Központi Bank szabályozó testületének vezetője szerint eljött az ideje a CDS-ek (credit default swap, nemteljesítés elleni hitelkockázati csereügylet) piacának átláthatóbbá tételének annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhetővé váljanak a Silicon Valley Bank bedőlésével meginduló, majd a teljes világot megrázó bankpánikhoz hasonló helyzetek.
Az Andrea Enria által vezetett testület szerint az ezekkel az eszközökkel való, felügyelet nélkül zajló kereskedés hatalmas veszélyt jelent a teljes bankrendszer stabilitására. Érvelésük szerint, lévén a CDS-felárak drasztikus mértékű manipulációjához már „csupán” pár millió dollár elegendő, azok változásának hatása azonban a dollármilliárdos nagyságrendben mérhető, a kereskedésük központosítása elsődleges feladat kellene, hogy legyen a szabályozó testületek számára.
Az EKB ezért felszólítja a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot (Financial Stability Board) a CDS-ek működésének felülvizsgálatára.
A központi bank szerint a CDS-piac nagyon homályos, nagyon sekély és nagyon nem likvid, így az átláthatóságának növelése érdekében fontos lenne azok kereskedését egy központi fórumra áthelyezni – ezek az eszközök jelenleg ugyanis úgynevezett over-the-counter, azaz szabadpiaci formában adhatók-vehetők. Ez röviden azt jelenti, hogy a CDS-ek vevői és eladói egy a központi szabályozó testületektől függetlenül működő közvetítőn keresztül üthetik nyélbe az üzletet, kvázi kizárva ezzel a piaci folyamatok követéséből a felügyeletet.
A szabadon gazdát cserélő eszközök pedig villámgyorsan kibírhatatlan nyomást képesek helyezni az olyan hatalmas vállalatokra is, mint a legnagyobb német hitelintézet, a Deutsche Bank, illetve az egészen a bedőlésig eljutó Credit Suisse.
De mik is azok a CDS-ek pontosan, és hogyan képesek feje tetejére állítani a teljes pénzügyi rendszert?
A CDS-ekre elsősorban úgy érdemes tekinteni, mint egy biztosításra, amit az adott befektető által birtokolt kötvényekre lehet felvenni. A kötvények hitelt jelentenek a kibocsátó vállalatok számára, amit a befektetők a kötvények megvásárlásával folyósítanak a kibocsátó bank, vállalat vagy akár ország számára. A kibocsátó a kötvények után (mint ahogy tenné ezt egy klasszikus bankhitel után) kamatot fizet a hitelező számára, majd a lejáratakor teljes egészében kifizeti a kötvény aktuális tulajdonosának az adósságot.
Tételezzük fel, hogy egy befektető ezer dollár értékben bevásárol egy vállalat kötvényeiből, ami után 4 százalékos hozamot („kamatot”) remél zsebre tenni éves szinten. Tart ugyanakkor attól, hogy a vállalat nem lesz képes őt a kötvény lejáratáig éves szinten rendszeresen kifizetni, mert fél, hogy a cég időközben csődbe megy. Így aggodalomtól hajtva felkeres egy CDS-közvetítőt, amely talál számára egy olyan harmadik felet, ami akár egy másik bank is lehet (a 2008-as globális pénzügyi válság kirobbantója, a Lehman Brothers is ilyen volt), amely jó pénzért vállalja, hogy átveszi a félelem terhét a befektetőtől – mindezért cserébe csupán egy előre meghatározott CDS-felárat kér, amelynek az értéke nagyban függ a kockázat mértékétől, azzal együtt, de nem feltétlenül vele arányosan növekedve.
Az ezerdolláros példából kiindulva mondjuk, hogy a vállalat kötvényeinek CDS-prémiuma 100 bázispont: ez azt jelenti, a biztosítást nyújtó fél minden százdollárnyi biztosított kötvény után egy dollárt kér, jelen esetben az ezerdollárnyi kötvényt évi tíz dollárért hajlandó biztosítani.
Azonban ha a vállalat, a melynek a kötvényére a biztosítást felvette a befektető, csődbe megy, a kötvények teljes értékét a CDS eladója kifizeti a befektető számára, teljes mértékben kártalanítva őt.
A kifizetés részletei azonban egyéni megállapodás tárgyát képezik, létezik olyan konstrukció is, amelyben a CDS eladója a kötvény lejáratáig fennmaradó hozamot is kifizeti a vevő felé, nem csupán a kötvények értékét.
A globális CDS-piac jelenleg nagyjából 3,8 ezer milliárd dollárt tesz ki, de 2008-as csúcsán 33 ezer milliárdos szintet is megélt a szektor. A nemzetközi kötvénypiac azonban a CDS-piac csúcspontjához képest is hatalmas: jelenleg nagyjából 119 ezer milliárd dollár értékű.
A csődbiztosítások piaca azonban a saját méretéhez képest is meglehetősen illikvid: még a legnagyobb vállalatok kötvényei ellenében felvehető CDS-ek is rendre egy számjegyű napi forgalmat generálnak csak, jelentős veszélynek kitéve a piacot – az alacsony forgalom ugyanis könnyen befolyásolhatóvá teszi a szegmenst, azaz alacsony tőkével is drasztikusan lehet befolyásolni a CDS-felárak alakulását, adott esetben akár pánikot is keltve az adott kötvénykibocsátó háza táján.
Az EKB pedig pont ezért tartja ezeket az instrumentumokat roppant veszélyesnek.
Csak két példát említve az elmúlt hetek európai bankpánikjából: a Deutsche Bank részvényárfolyamának zuhanásával párhuzamosan a kötvényeikre felvehető CDS-felár százról kétszáz bázispontra ugrott, tüzelve a bank bedőlésével kapcsolatos félelmeket, miközben a fedezeti alapok drasztikus shortkitettség-építésbe fogtak a bank papírjai ellenében: amikor pedig a piac esést vár, rendre meg is kapja azt, ezért a CDS-ek piacának szabályozása alapvető fontosságú lehet a piaci volatilitás csökkentése érdekében.
Érdemes rámutatni arra is, hogy a nemrég bedőlő svájci nagybank, a Credit Suisse CDS-prémiuma a már alapvetően is magas 400 bázispontról ugrott ezer fölé egyetlen hónap leforgása alatt – meg is lett az eredménye.
