A Model X és a Model S árát négy és kilenc százalék közötti mértékben csökkenti a Tesla az Egyesült Államokban, az amerikai vevők már a csökkentett áron juthatnak hozzá az autókhoz.

Két modell esetében csökkenti az árakat a Tesla
Fotó: AFP

Az elektromosautó-gyártó két legdrágább, a tavalyi forgalmának mindössze négy százalékát modelljének az árát vágta meg jelentősen: a Model S esetén ötezer, míg a Model X-et tekintve tízezer dolláros árcsökkentést jelentett be a vállalat.

Az idén már ötödször változtat az árain a Tesla.

legutóbb a múlt heti befektetői napon emelte ki az árazás fontosságát az elektromos átállás versenyében: a világ leggazdagabb embere szerint ugyanis a fogyasztók vágynak arra, hogy Teslájuk lehessen, de a borsos árcédula sokak számára elérhetetlenné teszi a kocsivásárlást.

A szélesebb közönség számára való hozzáférhetőség érdekében a vállalat januárban húsz százalékkal csökkentette autóinak árát szinte minden piacon, jelentős felháborodást váltva ki ezzel már meglévő ügyfélköréből, akik még emelt áron kaphatták meg gépjárművüket. A diszkontálás ugyanakkor működik: az év eleji lépés felpörgette a Teslák iránti keresletet világszerte, egyúttal kirobbantotta a szegmensben azóta egyre növekvő árversenyt.

Eladott Tesla-járművek száma
Egyre több Teslát adnak el világszerte, de Elon Musknak ennél sokkal nagyobb tervei vannak

A Model S árának ötezer dolláros csökkentése a hagyományos verzió estén öt-, míg a Plaid (nagyobb teljesítményű) verzió esetén négyszázalékos árengedményt jelent. Előbbi ára ezzel 89 999, míg az utóbbié 109 990 dollárra módosult.

A Model X esetén a tízezer dolláros diszkont a hagyományos kivitel árát kilenc százalékkal, 99 990, míg a Plaid verzió árát nyolc százalékkal, 109 990 dollárra csökkentette az Egyesült Államokban.

A bejelentés hatására az autógyártó részvényárfolyama a frankfurti tőzsdén 1,3 százalékot esett.

A Tesla árfolyama 2023-tól
Év eleje óta sokat emelkedett az árfolyam, de a múlt heti csalódás hatása még érzékelhető

Az árcsökkentés nem rázta meg annyira a kurzust, mint a múlt heti befektetői nap: az olcsó modell várt bejelentésének elmaradása közel 7 százalékos gödörbe lökte az árfolyamot a frankfurti tőzsdén, míg az amerikai börzén a kereskedés utáni órákban öt százalékkal csökkent a cég papírjainak értéke.

A befektetői napon Elon Musk az olcsó modellről nem szólt, ehelyett más bejelentéseket tett, amelyek hosszú távon jelentősen javíthatják a vállalat versenyképességét: a következő generációs járműveik előállítási költségét közel felére lesz képes csökkenteni a Tesla, amelyek hajtásához ritkaföldfémeket nem fog felhasználni, így azok kínálati és árfolyamváltozásai nem lesznek hatással az autók árazására.

Musk tervei szerint 2030-ra évi húszmillió autót gyárthat a Tesla.

Ezen cél elérésében jelentős szerepe lesz annak is, hogy az új gyárak építési költsége 65 százalékkal lesz alacsonyabb a jelenleginél, a helyigényük pedig ötven százalékkal csökkenhet.